A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 18. (Miskolc, 1980)

Szlovákiai téka - Matejcík, Ján: Lexika Novohradu. Vecny slovník (Kovács István)

az új településeken az őslakosok tradíciójához kapcsolódott, egymásra hatottak és sajátos változatok jöttek létre. Orest Zilynskyj könyvének középpontjában a szlovák népballadák szláv népek balladáival való kapcsolata áll. Megállapítja, hogy a szlávoknál a balladáknak három területi csoportja különíthető el: a közép-európai—nyugati szláv, a balkáni-délszláv és az orosz. Hangsúlyozza, hogy a balladakörök területei nem esnek egybe a nyelvterület határaival, így pl. az ukrán, a fehérorosz és a szlovén balladák a nyugati szláv hagyomány körbe kapcsolódnak. Az egyes körökön belül természetesen további elhatárolásokat lehet tenni, kisebb csoportokat lvehet megállapítani. Pl. a nyugati szláv balladakörbe a következő csoportok tartoznak: a cseh-szlovák csoport (ezen belül cseh-nyugatmorva és szlovák-keletmorva), a lengyel, az ukrán-fehérorosz, és a szlovén csoport. A szerző a lengyei népköltészetet különösen jól ismeri, s összehasonlító példákat e hagyománykörből bőséggjel említ. Több ponton a szláv népek balladai hagyományát más európai nép kapcsolódó párhuzamaival veti össze. Hangsúlyozza azt a fontos tényt, hogy a szláv népballadák egymással való hasonlósága és gyakran a típusok egyezése nem jelenti egyúttal azt, hogy a kérdéses balladák szláv eredetűek, s csak a szláv kultúrkörre jellemzőek. A nemzetközi balladakincset alaposan ismerő és tanulmányozó kutató nagy irodalom felhasználásával mutat rá a közeli és távolabbi népeknél is előforduló változatokra. A kötetben a balladákat a szerző az alaposan elemző bevezető tanulmányát követően a következő csoportba sorolja: varázslatos átváltozások és a halállal való találkozás; gyilkosság, öngyilkosság, megsebesítés; a háború és következményei; szerelem és kaland. A szlovák típus bemutatása után cseh, lengyel és ukrán változatokat közöl, illetőleg a jegyzetekben felsorolja a publikációkban előforduló variánsokat. Figyelme elsősorban a szláv anyagra irányul, azonban esetenként magyar és német változatokra is utal. Számunkra különösen figyelemre méltóak azok a balladák, amelyeknek a magyar néphagyományban is megtaláljuk a változatait. Bár Zilynskyjnek nem volt célja a magyar kapcsolatok vizsgálata, a jegyzetekben történt tényszerű utalásai egy-egy magyar balladai változatra, az interetnikus kapcsolatok körét kitágítják. Sajnos, a szerző a magyar kapcsolatok kérdésére nem tér ki, s gyakran a szlovák (szláv) balladáknak csak egészen távoli, legfeljebb (egy-egy motívumában kapcsolódó magyar változatát említi (pl. Görög Ilona), s akadnak tévedések a magyar variánsok rossz helyre való besorolásából (pl. A zsivány felesége, A szaván kapott feleség). Igen tanulságos eredményt hozna a Zilynskyj által említett magyar változatok pontos összevetése a szláv variánsokkal. Ehhez külön tanulmány részletező elemzése szükséges. ŰJVÁRY ZOLTÁN Ján Matejcík: Lexika Novohradu. Vecny slovník. (Nógrád szókincse. Tárgyi szótár). Vyd. Osveta, Martin, 1975. 309 lap + 17 térképmelléklet. Mint az utóbbi években megjelent értékes tanulmányok egész sora és az önálló művek nem kis száma mutatja, Szlovákiában a dialektológiai kutatások töretlen lendülettel folynak, a dialektológia irodalma a gyűjtések sokoldalú feldolgozásával bámulatos gyorsasággal terebélyesedik és egyre inkább színesebbé válik. Minden jel arra vall, közvetlenül is meggyőződhettem, hogy sok