A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 17. (Miskolc, 1978-1979)

Történeti közlemények - Sonkoly Endre: Emlékem Rudnay Gyuláról

neki. Bár a modelleket igen jól fizette — óránként 2 Ft-ot —, amikor egy kaszás napibére csak egy Ft. volt, mégsem igen jelentkeztek az emberek, cigányok modellnek, mert a beállítás igen kényelmetlen volt. Barna bátyám az 1903—04-es években Özörényben volt tanító. Ez a község 8 km-re fekszik Giczétől, a Sajó völgyén. Egy alkalommal modellnek öltözve átrándultunk Özörénybe Barna bátyám látogatására. Csak Rudnay volt ékes civilben. Akartok szórakozni, mulatni, udvarolni? — kérdezte bátyám bohém vendégeit. Ez a szándékunk. Akkor bemutatlak benneteket Dusza Károly bácsinak, a jegyzőnknek, akinek két szép lánya is van, meg egy bolondos segédjegyzője, Fábri János, aki katona korában Erzsébet királynő testőrgárdájába tartozott. Rudnay Gyula szerette a vidám társaságot, és különösen Dusza Károly jegyző urat, aki jó mokány magyar ember volt. A jegyző két szép leánya felkeltette Rudnay érdeklődését. Erzsikével foglalkozott legszívesebben, akit később feleségül is vett. A másik leánynak, Annának pedig Rudnay testvéröccse, János udvarolt, akit később ő is feleségül vett, úgyhogy a két Rudnay testvér sógora is lett egymásnak. Ilyen vígan és tarkán teltek a napok Giczén és a kirándulásokon. 1904 nyarán aztán komoly fordulat következett be. Pedig azon a nyáron akarta Rudnay tető alá hozni nagy vásznát, a Gömöri népéletet. Ami akkor történt, nem nagyon válik az akkori giczei presbitérium dicsőségére. Rudnayt kiparancsolták az iskola épületéből, féltve Rudnayék szabados felfogásától, a falu erkölcsének megromlását. Rudnay megsértődött. Vissza akart menni Pestre, de nem engedték. Rábeszélésünknek engedett és bérbe vette közvetlenül az iskola szomszédságában álló üres, zsupfedeles, földes lakóházat, udvarostól, kertestől, csűröstől együtt, amely portának gazdája már Amerikába vándorolt ki évekkel ezelőtt (Ladon-féle ház). Az udvaron volt egy nyitott fásszín. Ebben állította fel Rudnay nagy vásznát, amely csaknem a padlásig ért. Gyula szorgalmasan dolgozott. Már-már a befejezéshez közel állott, amikor egy forgószél óriási porfelhőt kavart fel az utcán és bevágta a friss olajfestékre. A por rátapadt a képre és elhomályosított minden színt, figurát, reményt, amit Gyula a képhez fűzött. Ez olyan ingerületbe hozta, hogy vette a palettakését és darabokra hasogatta a nagy vásznat. Ezzel aztán végleg el is temette dédelgetett tervét, a Gömöri népélet c. képének megfestését. A kép témája a következő volt: Aratómulatság a topolyafák árnyékában. A földesúr már átvette aratási koszorúját és fehér asztal mellől családjával együtt figyeli a mulatságot. Az intéző lovon érkezik és étellel, itallal roskadásig megrakatja az asztalokat. A számadó juhász a földesúr asztalánál ül. A cigány húzza. Egy arató pár a földesúr előtt táncba kezd. Szédületes forgás közben a szoknya magasan száll és a férfi testén szinte hullámszerűen loccsan, amikor az felrántja lábát — vakító fehér gatyája térde felé csúszik, és dobbantani készül. A többiek pedig oldalt táncolnak. Később megfestette a Csárdás c. képét. Azt hiszem, hogy annak figuráit az első ötletéből, a Gömöri népéletből merítette. Emlékszem, a kép megsemmisítése után pakolt Gyula és táskáját a feje alá téve végigfeküdt az iskolaudvaron, könnyezett, és azt mondta; hogy most már végleg elhagyja Giczét. Pedig emlékezzetek rá — mondotta —, hogy valamikor még márványtáblával fogják megjelölni ezt a házat és rajta ez fog állani: Itt élt, itt koplalt Rud-