A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 17. (Miskolc, 1978-1979)

Kondor Béla emlékülés - Végvári Lajos: Kondor Béla Dózsa-sorozatának keletkezése

A hagyomány és az akkori művészetből leszűrhető tapasztalatok és technikai ismeretek megszerzése után vágott neki Kondor a diplomamunka témájának a kialakításához. Lassanként elcsitultak körülötte az iskolai fegyelemmel való összeütközés miatti viharok, viszont annál jobban felkavarták a politikai és a kulturális élet eseményei. A Sztálin halálát követően a szovjet kommunista párt XX. kongresszusának az eseményei, az ún. olvadás korszakának kezdete nagy hatással voltak a művészifjúságra. Egyre többen sürgették a személyi kultusz ellentmondásainak felszámolását. Ebben az atmoszférában jelent meg Juhász Ferenc A tékozló ország c. eposza, 1954-ben. Juhász költeménye új felfogását adja az ötvenes évek elején olyan népszerű és annyiszor előráncigált Dózsa-témának, nemcsak a múlt egy nagy hősét siratja el, hanem kifejezi a szocializmus eszméje és a mindennapi gyakorlat ellentmondásain tépelődő fiatal értelmiségiek érzéseit. „Csupa-ravaszság, csupa-rettenet, csuparejtőzés ez a világ" — kesereg Juhász, s de generációjának szívósságával fellobbantja a reményt is: ,,Ó ember, a hitedet ne veszítsd el, őrizd meg a lélek nagy hitét. Ki volna nálad nagyobb nem lehetsz vágytalan ne tűrd a szenvedést, Ha kell, hát százszor újrakezdjük vállalva ezt a legszebb küldetést, mert a szabadság a legtöbb amit adhat önmagának az emberiség!" Ez az apokaliptikus, a múlt szörnyűségét és a jelen feszültségét érzékeltető Dózsa-kép kifejezte az akkori állapotokat. Ilyesféle munkára készült Kondor Béla is, de az ő alapgondolata tragikusabb, végítéletszerűbb, mint Juhász Ferencé. A maga elképzeléseinek a kialakításában művészettörténeti élményeinek is nagy szerepe volt. Erről szemtanúként tudok beszámolni. 1954 tavaszán kerültem a Képzőművészeti Főiskolára, ahol már hónapok óta nem volt művészettörténeti előadás, mert a tanszék vezetését átmenetileg vállaló Meiler Péter elkedvetlenedve visszavonult. Magam is hosszú vívódás után vállaltam a korábban már egyszer felkínált állást, féltem attól a szituációtól, amit óraadó vendégtanárként már korábban megismertem. Az első órák egyikén Michelangelo előfutárairól beszéltem, és viszonylag részletesen foglalkoztam Luca Signorellivel, s az ő Orvietóban levő apokalipszis freskósorozatával. Az óra után odajött hozzám Kondor Béla, és Signorellivel foglalkozó könyveket kért. Zárt és szűkszavú ember lévén csak sejtettem, hogy milyen nagy hatást gyakorolt rá a magányos szellemű quattrocento mester. így kezdődött a kapcsolatunk, több ízben is jártam a grafikai osztályon, szemtanúja voltam a Dózsa-sorozat alakulásának. Signorelli kemény tárgyilagossága, önkínzó kegyetlensége megragadta Kondor képzeletét, s a Dózsa-sorozat több lapján továbbépíti Signorelli rettenetes látomásait. A reneszánsz mestereket sem elsősorban az utolsó ítélet vagy az apokalipszis teológiai pontosságú ábrázolása foglalkoztatta, hanem valami olyasféle probléma, amit Kondor fogalmazott meg diplomamunkájának védelmében: „Érdekel a forradalom, az egyetlen és hatalmas cél leple alatt meghúzódó óriási fejvesztettség gépezete. Ekkor ugyanis képet ölt az emberiség egyetlen élőlény mivolta. Olyan cél ez, amely Hieronymus Bosch képeire is jellemző. Ez a párhuzam annál érdekesebb, mert emlékezetem szerint Kondor csak egy-két év múlva fedezte fel a maga számára Bosch munkásságát. Ez már az „Apocalipsis con figuris" időszaka. A diplomamunkaként bemutatott Dózsa-sorozatban még erőteljesen jelen van a romantika, az a művészi magatartás, ami Kondort szembeállította a klasszikus és neoavantgarddal. A keresés időszaka ez, egyrészt az eszmeiség, az eszmétől való indíttatás vállalása. Nehéz belső harcot kellett vívnia, hogy