A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 17. (Miskolc, 1978-1979)

Kondor Béla emlékülés - Végvári Lajos: Kondor Béla Dózsa-sorozatának keletkezése

az annyiszor kompromittált és hitelét vesztett eszme jelentőségét a kifejezésben vállalni tudja. A másik probléma az ítéletmondás lehetőségének gondja. Az impresszionizmus óta az ítélkezés alapja, a morál világa művészeten kívüli tényezővé vált, csak századunk legjobbjai, a képzőművészek közül elsősorban Picasso és Rouault merték az etikát a műalkotás lényeges elemévé, központi problémává tenni. Nálunk a személyi kultusz évei elvették a művésztől az egyéni véleményalkotás jogát, az alkotót a kézenfekvő uralkodó eszmék illusztrátorává kívánták egyszerűsíteni. Sokan gyötrődtek a lebéklyózottság, a hatalom által történő szellemi korlátozottság miatt, de ellene tenni még csak gondolatban sem mertek, annyira a kor adottságának, megváltoztathatatlan szellemi törvénynek érezték. Kondor érdeme, hogy ha látszólag történelmi mezbe burkolva is, de határozottan és egyértelműen hirdette a lázadás jogát, az emberi méltóság, az ember által elképzelt magas rendű eszmék minél teljesebb megvalósítása érdekében. Itt és így változott meg a művészet sorsa, s kapcsolódik Kondor magánya Derkovits magányához: akarta, hogy a művészet több legyen, mint az, amit korunkban művészetnek szokás tartani, a művészetet emberi, társadalmi rendeltetésnek fogta fel. Mint Németh Lajos, találóan rámutatott, Dantéval rokonítható indulatok, az életelvként elfogadott eszme szempontjából való ítélkezés kötelezettsége és bátorsága vált művészetének céljává és hajtóerejévé. A Dózsa-sorozat azonban még nem ítélkezés, inkább egy, a művész képzeletében lejátszódó forradalom és bukás: s ebben a vonatkozásban leginkább Adyhoz hasonlítható. Ady hitetlen előhírnöke, viharmadara volt egy forradalomnak. Kondor egy megtorpant forradalom, a tekintélyelv alapján megfékezett és kanonizált tömegmozgás lefékezését élte át. Nem volt népi kollégista, tehát kevesebb illúzió élt benne, mint vele egyívású társaiban, de annyiban hatott rá a korszak eszmevilága, a főiskolán megismert marxista elmélet, hogy ismerje és igényelje a szocializmus gondolatát. Felfokozott érzékenysége, a főiskolán átélt atrocitások, az életben tapasztalható sokféle erőszak és torzulás hatására azonban a fennálló szituációval szembefordult. A Dózsa-sorozatból kicsendül egyfajta Adyval rokon kétségbeesés, a jó szándékú forradalmiság lehetetlenülése miatt. Az eszme és a valóság között feszülő ellentét átélése ekkor még romantikus érzelmi áradás formájában, sajátosan egyénített líraiságban jelentkezett Kondornál, hogy néhány év múlva józanabbul, fölénnyel, megvetéssel, részvéttel és kétségbeeséssel vizsgálja emberiségben és az egyénben egyaránt felfedezett küzdelmet, a jó és rossz harcát, az örök pszichomachiát. A Dózsa-sorozat nagyszerű nyitány, mely szándékában és eszközeiben túlhaladja Juhász Ferenc Tékozló ország című művét. Kinyitja az általános emberihez vezető kapukat, igényt támaszt a pillanatnyi szituáción túlmutató művészi magatartás megfogalmazására. A főiskolai diplomamunka-bírálaton jelenlevők többsége érezte, hogy Kondor már ezzel a munkájával is túlnőtte az intézmény kereteit, kilépett a magyar művészet szűkre záródott, egy helyben topogásra kárhoztató világából, s mint egykor Munkácsy, Szinyei Merse, Rippl-Rónai vagy Derkovits, részesévé lett ismét a világművészetnek. Végvári Lajos