A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 17. (Miskolc, 1978-1979)

Néprajzi közlemények - Viga Gyula: Északkelet-magyarországi adatok a rákászathoz

Az északkeleti országrész hegyvidékét felszabdaló patakokban még a századfordulón is sok volt a rák. A Zempléni-hegység szinte valamennyi falujában él még emléke az egykori rákászásnak. Az adatközlők véleménye szerint a rákok főleg a patakok lassúbb folyású szakaszain tartózkodtak előszeretettel. A vidék geográfiai adottságából eredően a patakok futása a völgytalpakban, a viszonylag sík területre települt falvak előtt lelassult, gyakran malmok állták a folyás útját. Ezzel magyarázható, hogy főleg a falvak fölötti Rét, Rét-patak, Malom, Malom-árka, Malom-patak nevű helyeket emlegetik jó rákászó helyként. (Ezek gyakran nem is általánosan használt helynevek, hanem a terület jellegére, fekvésére, hasznosítására vonatkozó lokális kifejezések, s csak esetenként tulajdonnevek.) Az északkeleti országrészen azonban a történeti helynévanyagban is több adatot találunk, ami minden bizonnyal a rákászás egykori nyomát őrzi. Pl.: Rákos (Alacska, 1878; Bánhorvát, XIX. sz. eleje; Dubicsány, XVIII. sz. vége)/

1 Alsó-Rákos és Felső-Rákos (Bogács, 1834),

5 Rákos berek és Rákos part (Dubicsány, 1858)°, Hosszú-Rákos és Kurta-Rákos (Fúlókércs, 1854)

7 stb. A helynevek alkalmanként a rákászó vizek geográfiai adottságairól is tájékoztatnak. 1782-ben Benkő Sámuel, Miskolc tudós orvosa említést tesz a Szinva gazdag rákállományáról,

8 a Hámori-tó rákászata pedig még századunk elején is számottevő haszna volt a kincstári uradalom erdészetének.

9 Zemplén megyéről Fényes Elek feljegyezte, hogy „A kisebb patakok ... jó ízű rákokkal... tömve vannak".

10 A történeti Sáros megyéről is megemlítette, hogy vizeiben sok a rák, Gömör és Kishont megyéről pedig azt írta, hogy „Teknyősbékát, rákot sokat fognak a' déli részeken, kevesebbet északon".

11 Századunk elején egy fertőző betegség (rákpestis) elpusztította a magyarországi rákállomány zömét.

13 Minden bizonnyal ezzel, s a rákászás gyakorlatával magyarázható, hogy 1937— 38-ban a Zemplén vármegyei gazdasági egyesület több ezer dunántúli nemes rákot telepített a Fehér, a Bózsva és a Rony va patakokba, s egyidejűleg rákászati tilalmat rendeltek el, ettől várva az állomány feljavulását. Meghosszabbították a rák árulásának tilalmi idejét is.

13 A rákállomány minősége azonban egyre romlott, s a rákfogás az elmúlt évtizedekben már elsősorban gyermekek játéka, időtöltése lett, a felnőttek nem rákásztak, s nagyon ritkán került rákhús az asztalra. A Zempléni-hegyvidéken általában kézzel fogták meg a rákot. Csupán fíejcéről van adatunk vesszőből font, kör alakú rácsa alkalmazására, azonban ennek használata a falun belül sem volt általános. A rácsa közepébe büdös húst vagy májat tettek, az eszközt a vízbe lógatták, s félóránként-óránként kiemelve szedték le róla a zsákmányt. Rákászásra azokat a hónapokat tartották legalkalmasabbnak, amelyikben nincs rák-betű (r), tehát májustól augusztusig volt a legjobb a rákfogás. Ekkor leghúsosabb a rák, ez az évszak az állat éves vegetációs ritmusának megfelelően legalkalmasabb felhasználására. Tehát alapos természetismereten nyugszik a rákászási idő kiválasztása, amit persze esetleges tilalom, rendelkezés is rögzíthetett. Főleg fiatal legények és gyerekek fogták a rákot, az állatok őrzése közben ez egyik kedvenc időtöltésük volt. A rákok a patak szélén, a vízbe nyúló fák gyökerei és a meder kövei alatt húzódtak meg. Az alkalmi rákászok bele-