A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 17. (Miskolc, 1978-1979)

Kondor Béla emlékülés - Németh Lajos: Kondor Béla mitológiája

egymáshoz, a kezek kontraposztos elhelyezésben és jellegzetesen rajzolódik — Kondor más karcaihoz hasonlóan — a női figura profilja. Bal karjuk ritmusos ütemben emelkedik és hieratikus, ünnepélyes mozdulattal szitakötő- vagy lepkeszerű, szárnyas lényt röppentenek. A két figura fölött, mintha a kettőből egybekomponált fejek folytatása lenne, csonkolt fa, amelynek drasztikusan levágott, torzóvá sematizálódó rajza újra játszódik a térben mögötte levő, de a fából emelkedni látszó ugyancsak lombtalan, csonka ágú másik fában. A kondori világnak jellemző, összetett jelentéspárja figyelhető tehát itt meg. Az élet tiszta képletét szimbolizáló, harmonikusan eggyéváló, ünnepélyesen patetikus emberpárnak formailag egyértelmű korreszpondenciája a két fusztrált fa, amely a faszimbolika egyetemes, ősi és egyénileg, pszichológiailag motivált jelentése szerint egyértelműen a halál, a jövőnélküliség, a traumák és tragédiák jelképe. A famotívum révén ambivalens jelentésűvé vált emberpár mellett kalapos, gondolkodó attitűdű férfialak ül, a kontempláció klasszikus pózában. Egyértelműen önarckép jellegű figura. Háta mögött falnak támasztott géppisztoly. Kondor, anélkül, hogy ezt akár verseiben, akár műveiben hangsúlyozta vagy illusztratíve jelenítette volna, kétségkívül afféle, a Pathmosz szigetén elmélkedő és kataklizmát látó János volt, életműve igen nagy részében tekinthető az ember történeti sorsa fölötti meditációnak is. Ez az attitűd tárulkozik fel a_ töprengő, gondolkodó, az intellektuális létezés plasztikai metaforájának tekinthető figurában, a mellette levő fegyver asszociatív sort indító, többértelmű jelentése pedig a „harcomat megharcoltam" etikai magatartásra utal. Az emberpár és a meditáló férfi kompozicionális ellentétpárja az alsó szint fölé, a középmezőig emelkedő, ipors színével is hangsúlyozott, fölfelé törő angyalpár. Két összefonódó, összetartozó szárnyas figura tör a füstös-maratott, fekete-korongos égbolt meghódítására. A kompozicionálisan hangsúlyozott két csoportot egymásba ívelő dombok karéja köti össze, az egyik dombháton fekete sziluettben rajzolódó csatajelenet, a prehisztorikus barlangrajzok realizmusát idéző, a Kondor-művekben oly gyakran visszatérő motívumsor, lovak és harcosok acsarkodása, tragikus és látványos bukása, a belvilág meditativ csöndjével és imaginárius harmóniájával szemben a külvilág szüntelen acsarkodásának a jelenítése, az egyszerre tragikus és dőre aktivitás. Jellemző ennek az összekötő funkciót teljesítő résznek a léptékaránya: a kompozíció két fő csoportjával ellentétben méretük úgyszólván jelzésre redukált. E léptékváltással új tér- és idődimenziót kapcsolt a jelenetbe, lényegében különféle történelmi és pszichikai dimenziókat komponált ezzel együvé és kitágította műve asszociációs szféráját. Az I. számú rézkarcon még csupán az emberi és az angyali szféra közötti világ acsarkodó csata jelenete, a jövő vonatkozások nélküli facsonkok és az ég fenyegetően sötét pasztái, a füstcsészealj égitestek motívumai utaltak az ég felé törő angyalpár tragikus sorsára, a második lap, az előbbivel azonos méretű, de fekvő formátumú, kétszínnyomású karc már a tragikus bukást jeleníti. A karcon hadigépkontamináció, hajókerék hajtotta, lánctalpas traktor húzta, szárazon haladó hajótákolmány, fedélzetén cáparakétát kilövő állvány, fölötte helikopter. Zötykölve haladó masina, hátulról két férfi is emeli, taszigálja, de arra van ereje, hogy lánctalpával széttiporja az embereket és kalyi-