A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 16. (Miskolc, 1977)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - ifj. Barta János: Falu és külvilág

előfordult, hogy a környékbeli (főleg a Hernád-völgyi) falvak lakói a csereterménnyel szekereken érte jöttek a fának. A többséget azonban a helybeliek vitték saját szekereiken a Hegyalja felé vagy azon is túl (Tolcsva, Vámosújfalu, Olaszliszka, Bodrogkeresztúr, Tállya, Rátka, Monok, Szerencs szerepelnek az adatközlők emlékeiben). Ez az olyan — viszonylag ritka — kapcsolatok egyike, amelyek iránya csaknem egyértelműen a Hegyalja felé mutat. Nem szabad viszont elfelejtenünk, hogy sem a gabona, sem a fakereskedés nem érintette az egész lakosságot. Még szűkebb körre terjedt ki a faszén eladása, amivel a hegyi falvakban (Mogyoróska, Regéc, Baskó) foglalkoztak. Iránya ugyancsak délkeleti, de a fakereskedelemben érdekelt helységekénél jóval nagyobb területet ölel fel (Tokaj, Bodrogköz, Rakamaz, Nyíregyháza). Az eddigieknél gazdagabb kapcsolatokat biztosított az álla tenyésztés. Minden gazdaságban évről évre új hízót kellett vásárolni, de rendszeresen kellett cserélni a nagy állatokat is: az öreg jószágot igaképes vagy jól tejelő fiatalabbal kellett felváltani. A sertés vásárlásra jól megfeleltek Szántó. Gönc, Tállya, Liszka kisvásárai, ugyanitt adták el a malacokat is, gyakran csak a pillanatnyi árviszonyok által befolyásolva, hogy e vásárok közül melyiket részesítsék előnyben. E kör különben még nem is nagyobb a hetipiacokénál, ha azzal szemben újdonságnak is számít a férfiak részvétele benne. Tágabb lehetett viszont a nagy állatokat is felvonultató nagyvásároké, bár a belső kört a szarvasmarhakereskedelemben is Szántó, Gönc és Encs jelentették. Ennél a nagy értékű álLatnál azonban a gazdák többnyire nem elégedtek meg a kisvásárok korlátozott értékesítési lehetőségeivel. Hiszen kettős feladatot kellett megoldaniuk: az öreg marhát minél jobb áron eladni, s helyette viszonylag olcsón fiatalabbat venni, úgy, hogy a két ár közötti különbség, a ráfizetés minél kisebb legyen. A kockázat nagy volt, a vásárolt jószág minősége évekig rányomta bélyegét a gazdaságra, a gazdák nem sajnálták a fáradságot, hogy a lehető legjobb — vagy legjobbnak tartott — helyet keressék. A marhavásárok köre így valóságos gyűrűvé szélesült a hegyvidék körül, s számos közelebbi-távolabbi helyeéget felölelt (Tállya, Szikszó, Szerencs, Keresztúr, Tokaj, Tarcal, Liszka, Sárospatak, esetleg Sátoraljaújhely, Tiszakarád). A rendszeres vásározás ugyanakkor többet jelenthetett szükségszerű gazdasági kapcsolatnál, s nem is csak a családfőt mozdította ki a faluból. Gyakran követte — szekéren — az egész család: ruha-, bútorvásárlás ürügyén vagy akár anélkül is. A szűk gazdasági szempont helyett itt a társadalmi érintkezés tágabb lehetőségei csillantak fel. — Földrajzilag még tágabb lehetőséget, társadalmilag mégis szűkebb kört érintett a ló- és bikavásárlás. Lóért az említett — viszonylag közeli — vásárhelyeken, (amelyek közül lóvásár szempontjából Tarcal számított a legjobbnak) kívül egyesek akár Rakamazra, Nyíregyházára is elmentek. Csak férfiak persze, ha nem is mindig egyedül, hanem többen, egyeztetve vásárlásukat, na meg, nehogy rászedje a kupec a vevőt. A falu bikáját pedig általában az Alföldről (esetenként a Hortobágyról) szerezték be. Gazdasági indíttatású utat jelentett a malomba menetel is. A malmokkal rendelkező helyeket mégsem tudjuk egyértelműen azonosítani az eddig felvázolt körök valamelyikével, a malmok ugyanis nem feltétlenül a környék jelentősnek számító községeiben működtek. Az őrletnivaló elvitele nyilvánvalóan szaporította az érintkezési lehetőségeket, ha ebben — a koncentrikus körök szabályosságával szemben — tehát némi esetlegességet is találhatunk. Pedig a fej-