A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 16. (Miskolc, 1977)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - ifj. Barta János: Falu és külvilág

a hegy lábának szántóföldi termékeit a hegység erdőinek fájára cseréljék ki. Az utóbbi terület a csereáru minőségében mutatkozó hátrányait többek között legelő bérbe adásával vagy erdei termékeivel igyekezett törlesztem. így a mogyoróskaiak és regéciek fájukat, gyümölcseiket a korlátiakkal, vizsolyiakkal, vilmányiakkal gabonára, kenderre, kukoricára, répára cserélték. A délebbre fekvő Baskó ilyen irányú kapcsolatai már túlmutatnak az általunk vizsgált terület határain: búzát fáért Abaújszántóról, Tállyáról, Rátkáról, Bodrogkeresztúrról, Szerencsről szereztek. Mogyoróskára vagy Baskóra hajtották marhájukat (főleg a növendékállatokat) legeltetni az ankaiak. A belső csere azonban nem tudta teljesen kielégíteni a szükségleteket, s ebben az is közrejátszott, hogy a völgybeliek — különösen a nagybirtok — szántóföldi termékeiket javarészt (a nagybirtok teljesen) idegenbe adták el, mert ez egyszerűbbnek, kényelmesebbnek bizonyult. Szükségletei kielégítésére tehát a lakosságnak a távolabbi külvilággal is szoros kapcsolatokat kellett létesítenie. A kelet-abaúji községek kitekintésének, lakói utazásainak első és legfontosabb formáját így a gazdasági szükség határozta meg. Ennek tapasztalatai pedig arra mutatnak, hogy e — hegyek közé szorított — falvak természetiföldrajzi elzártsága nem elszigeteltségüket, hanem éppen a kapcsolatok felvételének szükségességét fokozta. A hegyi falvak körül különféle kapcsolatok teremtésének lehetőségei szinte koncentrikus körökbe rendezték a környék községeit. A Hernád-völgyi települések maguk is e rendszer egy-két belső körét alkották. A legszűkebb köröket a háztartás mindennapos bolti szükségletei szabták ki. Sót, fűszereket, petróleumot árusító bolt már a felszabadulás előtt is volt minden faluban (egyedül Árkán emlékeztek még arra az időre, amikor minden cikkért Boldogkőváraljára kellett lemenni). Ruházati cikkeket, szerszámok vasalkotórészeit (kapa, kasza, ekevas) azonban csak Váralján, Fonyban, Baskón árultak, ott is szűk választékkal. Aki igényesebbet keresett, annak Abaújszántóra, Göncre, Encsre, Kassára kellett érte mennie (hacsak nem vásárban vette meg). E második kör helységei, pontosabban azok szaküzletei voltak a célpontjai a bútorvásárlásnak is rendszerint. A legbelső körhöz hasonlót tudunk viszont megrajzolni, ha kovácsmester vagy hentes jelenlétét keressük (utóbbi Váralján, Vizsolyban, Fonyban volt). Valamivel tágabbak a háztartás kapcsolatainak ugyancsak koncentrikus körei, ha a gazdaságnak, mint termelőegységnek érintkezéseit keressük. A legbelső kört itt a hetipiacok gyűrűje jelenti, ahová a termelők (rendszerint a gazdasszonyok) a konyhakert termékeit, tojást, tejtermékeket, gyümölcsöt, a gyűjtögetéssel foglalkozók a gombát, málnát, csipkét, szedret, somot vitték: Szántó, Encs, Gönc, Kassa, Erdőbénye, Tolcsva tartoztak bele. Ez nagyjából megegyezik a szakboltok kettős körével. Alig érdemel nagyobb figyelmet a gabona kereskedelme. Ahol vették (s nem fáért szerezték), ott a környékbeli malmokba mentek érte, tehát más vonatkozásban jól bejárt utat használtak fel. Ahol eladták (Váralja, Arka, Korlát, Fony), gyakran a kereskedők, vállalatok ügynökei maguk jöttek érte („már a gép alól meg akarták venni"), a gabona árusítása tehát nem mindig jelentett újabb mozgási alkalmat. Az első világháborút megelőző időkből Váralján lengyel felvásárlókra, Árkán és Fonyban kassaiakra emlékeztek. A két világháború között a „Futura" cég volt a legfőbb felvásárló. Változatosabbak lehettek a fa értékesítésével járó teendők. Itt is