A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 16. (Miskolc, 1977)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - ifj. Barta János: Falu és külvilág

maradnak a Hegyalja helységeitől, azok több ezres lakosságszámával szemben itt a legnagyobb. Boldogkőváraljának 1200 lakosa van, a kisebbek közül Árkának és Mogyoróskának egyaránt 320, Regéckének 380 (1960-i adatok). A felszín erős tagoltsága a kicsiny falvakért meglehetősen sűrű településhálózattal kárpótol, a 9 község egy — kelet—nyugati és észak—déli irányban egyaránt — 10—12 km oldalvonalú négyszögben található. Maguk a községek légvonalban csupán 2—4 km-re fekszenek egymástól, az őket összekötő útvonalak hossza a közbeeső hegyek miatt persze nagyobb ennél. A hegyek zárják el e területet környezetétől is. Közvetlenül hozzá kapcsolódó községek csak keleten és a Hernád-völgyben vannak. Keleten azonban Háromhuta (Ö-, Közép- és Űjhuta) — lakosainak faeszközkészítő, szénégető életmódjával, érintkezési lehetőségei fokozottságával — alapvetően különbözik a vizsgált területtől, így vele tanulmányunkban nem foglalkozunk. A Háromhután túl keletre következő községek (Erdőhorváti, Komlóska) különben ismét távolabb esnek. Területünk földrajzilag csak délnyugat felé nyitott, ahol szervesen kapcsolódnak hozzá a Szerencs-patak bal partján fekvő községek (Abaújalpár, Abaújkér Boldogkőújfalutól 2—3, Boldogkőváraljától 4—5 kilométerre esik). Végső soron persze a kijutás a Hernád-völgybe megkönnyítette, hogy a folyó mentén bármely irányban kapcsolatokat létesítsenek. (Északon Göncruszka 4—5, Gönc is csak 6 km-re esik Hejcétől, a Hernád-parton Vilmány, Vizsoly, Hernádcéce fekszenek egészen közel.) A legnagyobbak a távolságok északkelet felé (erre halad az Eperjes—Tokaji hegylánc gerince), itt a legközelebbi falvak is 10 kmnél messzebb esnek. Földrajzilag tulajdonképpen a hegyaljai községek sincsenek túl távol (Erdőbénye és Tolcsva délkeleti irányban 8—11 km-re vannak Baskótól). A hegy átlépésével mégis egy másik világba érünk. Magát az összeköttetést is alaposan megnehezítik a hegygerincen átvezető meredek, kacskaringós utak, amelyek a valódi távolságot is megnövelik. Az abaúji oldal északi fekvése pedig gazdálkodását különíti el alapvetően a hegy déli lejtőitől. Bár a vizsgált falvak többségében termelnek szőlőt, s belőle bort is készítenek, ennek gyenge minősége következtében eladására nem gondolhatnak. A borból eredő jövedelemről tehát eleve le kellett mondaniuk. A gazdálkodás középpontjába valamenynyi faluban a szántóföldi művelés került. Földbőségről persze nem beszélhetünk, még kevésbé a paraszti földek bőségéről. A hegyek között a szántó még mindig kevésnek bizonyult arra, hogy megnyugtató módon biztosíthassa a helyi lakosság ellátását, a völgyben viszont az urasági birtok szorította össze a paraszti gazdaságokat (Fony, Korlát). A falvak lakossága a múltban csaknem egyöntetűen szegénynek számított (ha e szegénységnek különböző fokozatai voltak is, s ha a fonyiak egy része, valamint az arkaiak talán ténylegesen is a kivételhez tartoztak). Mivel saját földművelésük ritkán elégítette ki szükségleteiket, előtérbe kerültek a gazdálkodás más ágai: a hegyekben, ahol tágasabbak voltak a legelők, fellendült az állattenyésztés, továbbá az erdőgazdálkodás. Akiknek sem jószáguk, sem erdőrészesedésük nem volt, gyógyfüvek, vadgyümölcsök vagy gomba gyűjtögetéséhez és eladásához folyamodtak. Vadászatról, mint jövedelemszerző eszközről, e vidéken nem hallunk. Némileg enyhíthetett az egyes községek ellátási gondjain, hogy a folyótól hegyig terjedő falvak természeti-gazdasági eltérései közöttük bizonyos fokú kiegyenlítődést eredményeztek. Kölcsönös kapcsolataik arra irányultak, hogy