A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 16. (Miskolc, 1977)

Hőgye István: A görögök szerepe a Hegyalja életében a 18. században

lévén, mindent elértek, amit akartak. Számuk és vagyonuk gyorsan növekedett, 1749-ben Tokaj lakosai, akik leginkább tapasztalták kapzsiságukat, látták és irigyelték gyors meggazdagodásukat, így panaszkodtak a vármegyénél: „. .. Az Görögök számának olly terjedését és naponkint való gyarapodását tapasztallyuk, hogy ... szaporodásokra való nézve Tokajnak felét rövid idő alat a' Görögség bírja ... Hazánk pusztulásával önön Országokat, az honnan származtak amint már tapasztaltatott is gazdagittyák .. ."

8 Hogy a tokaji görögök törvényes alapot találjanak kereskedésükhöz, a debreceni kiváltságolt görögök leszármazottainak mondták magukat, akiknek I. Lipót 1667-ben kiváltságot adott. Ezt a kiváltságot akarták elismertetni III. Károllyal, majd Mária Teréziával, de Zemplén vármegye, Debrecen és a felvidéki városok tiltakozására 1725—1772 között húzódó hosszú perben nem sikerült tervüket végrehajtaniuk.

9 Mivel az itteni működésük nagyon sértette a magyar kereskedők, iparosok, de a városok közösségeinek érdekeit is, velük szemben a földesuraknak, kamarának fizetett pénzeken mégis megvehették azok pártfogásait, néha védelmüket. 1721-ben, amikor Dimiter Paraszkovics és Caplon Dimitri a magyarországi compániák, így a tokaji görög kereskedők nevében is orvoslást kért a harmincadosok ellen, az Udvari Kamara 1721. szeptember 10-én, a szegedi praefectusához és a Kassai Kamarához rendeletet intézett védelmükben, ti., hogy a vásárokon is, vásáron kívül is kereskedhetnek.

10 Mint török alattvalók a pozsareváci béke értelmében 3 százalék, a belgrádi béke szerint pedig 5 százalék vám mellett kellett volna áruikat török területről behozni, de csak félharmincadot fizettek. Német árukat pedig átmeneti áruknak hazudván, ingyen szállíthatták, de nem Törökországba vitték, hanem itt bent az országban ámlták. Ha kellett, itteni alattvalóknak hazudtak magukat, így használták ki a kiváltság és a letelepítési cél előnyeit, mivel az 1725. április 22-i királyi leirat az itteni — letelepedett, hűségesküt tett — alattvalóknak megengedte a kicsiben való kereskedést mindennel, míg az idegenek csak török árukkal kereskedhettek és csak nagyban.

11 Bár Zemplén megye szigorúan őrködött, „hogy az Görögök Czéheket magokból ne formálhassanak . . .",

12 érdekvédelmükre mégis a céhekhez hasonló ,,társulatot", „companiat" hoztak létre Tokajban, melyhez évi 200 Ft lefizetésével a Szepesi Kamara hallgatólagos beleegyezését nyerték el, sőt több esetben védelmet is Zemplén vármegyével szemben. A tokaji compánia tagjai tehát jelentős pénzjáradék ellenében, viszonylag békésen élhettek, kereskedhettek, gyűjthettek vagyonukat. A compánia tagjának lenni biztonság volt, mint céhtagnak a kontárral szemben. Tagja is volt Erdőbénye—Tolcsva—Tállya—Bodrogkeresztúr—Tarcal—Tokaj, majdnem egész görög lakossága, pedig jelentős „tagdíjat" kellett fizetni a közös terhekre (évenkénti pénzváltságra, tisztségviselők tiszteletdíjára, később papot, templomot, tanítót, iskolát tartottak fenn és fizettek). Csak a „jött-ment görögök", a legszegényebbek nem voltak compániai tagok, akiket nem vettek be tagjaik sorába, nem tudták, vagy nem akarták kifizetni a „tagdíjat". Sajátos szervezet volt ez, mely idők során változott, különösen a vezetők és tagok viszonyában, sőt az érdekvédelemben is. A tagok egyezséget, alkut, írásbeli vagy szóbeli megállapodásokat a társulat bírája, elöljárói előtt kötöttek. Kölcsönöket is így adtak-vettek fel, még két testvér is, mint Karácsony György