A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 16. (Miskolc, 1977)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Veres László: Majorsági birtokok a diósgyőri koronauradalomban a jobbágyfelszabadítás időszakában

szőlő: rét: 58,5 hold 1317,75 hold 2251,25 hold szántó: irtás : legelő : 85,0 hold 730,65 hold 4443,15 hold összesen A diósgyőri koronauradalom majorsági földjeiről szóló, 1848. március 30án készült összeírás vizsgálata lehetőséget ad a majorsági gazdálkodás XVIII— XIX. századi fejlődésének felvázolására. A XVIII. században készült összeírások kis területű majorsági birtokról tájékoztatnak, nem vették figyelembe, hogy az uradalmi épületekkel együtt haszonbérbe adott földek, a bérbe adott puszták még akkor is majorsági birtokok voltak, ha az összeírások időpontjában nem tartoztak a saját kezelésű birtokok közé. A XVIII. századi összeírások azért sem adnak hű képet a majorsági gazdálkodásról, mert a diósgyőri koronauradalom gazdálkodásában, gazdasági fejlődésében az iparnak volt jelentős szerepe, amely csökkentette a majorsági gazdálkodás jelentőségét. Az uradalom számára szükséges munkaerő sem állott a kívánt mértékben rendelkezésre, az iparban és az erdőgazdálkodásban szükséges munkaerőt a majorsági gazdálkodás rovására használták fel, növelték. Számtalan példa arról tanúskodik, hogy a jobbágyfelszabadítás időszakában a majorsági földbirtokokat munkaerő híján nem tudták a hagyományos, szolgáltatási rendszerre épülő módon műveltetni, hasznosítani. A majorsági földbirtokokat olyan kedvezményekkel adták bérbe, amelyekre a korábbi időszakokban nem volt példa. Az uradalom irányítói csak arra törekedtek, hogy a földbirtokok ne heverjenek parlagon, s hajtsanak minimális hasznot. Az ónodi lakosok bérleti szerződése fejezi ki méltóképpen a jobbágyfelszabadítás időszakában meghonosodott gazdálkodási formát. Az ónodiak a következő feltételekkel vették bérbe a Muhi pusztai 100 magyar hold területű „felső mulató Táblát". Fele rész tavaszi vetésért vállalták a földek művelését, de a 100 holdra szükséges 200 pozsonyi mérő (1 mérő = 72 itze) vetőmagot az uradalomnak kellett biztosítani. Az aratás idején az uradalom biztosítja a kazlak rakására szükséges munkaerőt. A fele rész termény mellett az ónodiakat illeti meg a kepe rész kivételével a „többi szalmás élei"."

1 Az ilyen — bérlők számára egyoldalú — szerződés nem volt ritka az 1848-as szabadságharc előtti években, s ezek a bérleti szerződések alapvető bizonyítékai annak, hogy az ipari fejlődést támogató uradalom a majorsági gazdálkodás területén nem volt képes a hagyományos, feudalizmusra jellemző módon működni. l. A szepesi magyar kamara 1702-ben felülvizsgálta a Haller család diósgyőri koronauradalomra vonatkozó örökösödési jogát, és visszaperelte az uradalmat. A magyar kamara azonban ismételten bérbe adta különböző magánszemélyeknek. így Erdődy Gábor egri püspöknek, Buttler János egri várkapitánynak, Háger Ottó Zsigmondnak, Zathureczky Lászlónak, és az egri káptalannak. Az utóbbi 1755-ig volt az uradalom bérlője. Vö.: Sárközi Zoltán: Mezőkövesd története 1275—1918. Sárközi Z— Sándor I. (szerk.) : Mezőkövesd város monográfiája. Miskolc. 1978. 83.; Az 1755-ben visszaváltott uradalomba, az akkor készült összeírás szerint a felsorolt települések tartoztak, Vö. : Országos Levéltár (rövidítése: OL) E. 690. Diósgyőr— VERES LÁSZLÓ JEGYZETEK