A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 16. (Miskolc, 1977)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Viga Gyula: A szájhagyomány kecskéjéről

Kecskemaszkos alakoskodás. Néprajzi kutatásunkban az állat-alakoskodásnak gazdag irodalma van. Ezen belül — főleg Újvári Zoltán munkája nyomán — jól feltárt a kecske népszokásbeli funkciójának, elterjedésének kérdése is.

1 Dolgozatomban csupán a jelenségnek egy tájegységen belüli elterjedtségét és az emlékezetben még élő formáit kívánom ismertetni. Bódvaszílas: Néhány idős adatközlő emlékszik arra, hogy századunk első évtizedeiben karácsonykor a betlehemesekkel járt egy olyan ember is, aki kecskének volt felöltözve.

2 Égerszög: A faluban még az 1930^as években is élt a kecske-alakoskodás szokása. A játék elsősorban a disznóölést követő vacsorához kapcsolódott, de megfordultak az alakoskodók a fonóMzakban is. A játékosokat pacurkáknak nevezték. A játéknak két szereplője volt: a kecske (általában bakkecskének maszkírozták), és a gazda vagy pásztor. A kecskét alakító személy négykézlábra ereszkedett vagy görbebotot tartott maga elé, s arra támaszkodott. Hátára kifordított bundát terítettek. Fejére levágott kecskeszarvat erősítettek vagy libaszámyakkal imitálták a szarvakat. A kecskét úgy igyekeztek öltöztetni, hogy ne ismerhessék fel. A gazda nem öltözött maskarába, csak guba volt rajta, s bot volt a kezében, mellyel „állatát" terelgette. Az adatközlők nem emlékeznek a játék teljes lefolyására, csupán néhány lényeges elemére. A gazda bekéredzkedett kecskéjével, s eladásra kínálta. A kecske ugrált, mekegett, mindent felborogatott, meg akarta ölelgetni a nőket. A háziak meg akarták állapítani a kecske kilétét, amit a gazda igyekezett megakadályozni. Ebből alkalmanként harag is származott. A gyerekek sikongattak, féltek a pacurkától. Néhány perces játék után húst, kalácsot, bort, szalonnát adtak ajándékba a játékosoknak, amit a gazda köszönt meg ós tett el. Esténként 3—4 csoport is megfordult egy-egy háznál, ahol disznót vágtak. Az alakoskodók főleg fiatal legények voltak. Jósvafő: A játék lefolyása, a kecske alakja hasonló volt az égerszögihez. Az alakoskodó neve pacurka vagy maskara volt. A játék alkalma itt főleg a farsanghoz kötődött. Perkupa: A kecskemaskara ideje disznóölés, fonó és Mikulás-nap volt. Szalonna: Farsangkor volt szokásban a kecske-alakoskodás. A fiatal cigány férfiak közül szüreti bálkor és Mikuláskor is felöltöztek kecskemaskarába. Szögliget: A kecskejáték alkalma farsang, disznóölés, valamint a szüreti bál. Szőlősardó: A faluban még az 1950-es években is jártak állat^alakoskodók Mikuláskor és disznóöléskor. Kecskebőrt terítettek magukra, kecskeábrát (álarc) készítettek, szarvat, szemet tettek rá. A gazda kötélen vezette rendetlenkedő kecskéjét, aki bebújt még a megterített asztal alá is, s hátával igyekezett azt megemelni, felborítani. Teresztenye: A legidősebb adatközlők szerint a legények farsangkor és a fonóban kecskének öltözve jelentek meg. Fejükön kecskeálarc volt, rajta keménypapírból csavart szarvakkal. Annak ellenére, hogy falvaink közül Aggteleken, Komjátiban, Színben, Szinpetriben, Trizsben, Tornakápolnán, Tornanádaskán és Varbócon már »em sikerült a kecskemaszkos alakoskodás nyomára bukkanni, valószínűnek tartjuk, hogy ez a szokás a vidék falvaiban általánosan elterjedt lehetett.

3 A szokás egykor minden bizonnyal a farsanghoz kapcsolódó szokáskomplexum része volt, megjelenítésének fő színtere a fonó lehetett. Idővel a szokás — főleg a gyerekek szórakoztatásának eleget téve — a Mikuláshoz, valamint a disznóöléshez, illetve az azt követő közös lakoma alkalmához kapcsolódhatott.

4