A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Moravsko—slovenské vztahy v lidové kulture (M. Markus)

természeti akadály, egyedül csak a politikai határ jelentette a választóvonalat. Északon már a hegyek gerincei, ha választottak is — de mint a vlach pásztorvándorlás mutatja —, itt se jelentettek komoly választófalat. Az árnyalati különbségeket csak az elmélyített néprajzi kutatással tudhatjuk felderíteni. E célból a Valasské múzeum belső és külső munkatársai szlovák partnereik segítségével kisebb tematikusa kutatások végzésével próbálják ezeket az interetnikus kapcsolatokat jobban megvilágítani. Az évkönyv nyolc ilyen tanulmányt tartalmaz. Az első tanulmány szerzője J. Michálek a morva—szlovák etnikai határmentén mutatkozó folklór hagyományokban mutatja ki azok közeli kapcsolatait. Megállapítja, hogy a két szomszéd nép közötti interetnikus (főleg migrációs) kapcsolatoknak már több évszázados múltja van. A következő tanulmányt J. Vafeka mesterének, K. Chotek emlékének szenteli. Ebben a viszonylag rövidreszabott dolgozatban a morvaországi Valassko hegyi szállásain található udvarok fejlődéstörténetéhez szolgáltat igen értékes, eddig kevésbé ismert településföldrajzi és néprajzi adatokat. Az udvarok leírása során a társadalom szervezeti kérdéseit is számba veszi: pl. az egykori mezőgazdasági épületek, az udvaroknak több család által való közös használati módjait. Az évkönyv további igen tanulságos tanulmányát J. Stika írja, aki a morva—sziléziai és szlovák határsarokban szokásos, régi erdei és hegyi legelők időszakos megművelésének formáit, ismerteti. Ezek az adatok tanulságosan egészítik ki a már korábban végzett lengyel, cseh, szlovák kutatók, pl. J. Broda, A. Kowalska-Lewicka, St. Bronicz, K. Chotek, L. Kunz, J. Podolák kárpáti kutatásait. Igen értékes itt pl. az elvetett gazdasági növények, pl. a zab, erdei rozs, a Secale cereale forma Multicaula, a muhar vagy borköles és a tatárka termelésmódjának és fogyasztásmódjának hagyományos leírása. St. Mruskovic, a szlovákiai Morvamező — „Záhorie" — a Morva folyó bal partján elterülő síkság parasztházainak alaprajzi fejlődését írja le. Anyagát bőséges illusztrációkkal (rajzokkal és fényképekkel) látta el, úgyhogy az itt közzétett anyag igen alkalmas a további összehasonlító munkához. A Morvamező igen fontos kutatási terep a házkutatók számára, hiszen itt kereszteződnek a nyugati, keleti, északi és déli kultúráramlatok. A tanulmánynak további értéke, hogy az összehasonlító anyagközlésben régészeti és levéltári forrásokra is támaszkodik. Az alaprajzi fejlődésvonalban a kutatások tengelyét mindenkor a ház tűzhelye képezi, s csak azután veszi tekintetbe a ház (lakásmód) többi funkcióit. Az évkönyvnek ugyancsak szlovák munkatársa, A. Polonec, a Szlovák Nemzeti Múzeum tudományos munkatársa a trencséni szlovák drótosoknak a cseh néppel való több évszázados kapcsolataira hívja fel a figyelmet. A drótosmesterségről tudjuk, hogy ez elsősorban a nagyon szegény trencséni hegyvidék falvaiban volt honos. Az eddigiek során már több adatközlés szól róluk, azonban monografikus feldolgozásukra még nem került sor. A korábbi szerzők sorában meg kell említenünk pl. K. Procházka, K. Kálal, J. S. Bohumil, St. Misik, A. Pavlík, K. Guleja, J. Koma neveit is. A tanulmány fejezetekre osztva foglalkozik a jellegzetes szlovák házi- és vándoriparral, annak fejlődéstörténetével, a mesterségnek sziléziai iparvidékkel való kapcsolataival, hatásaival és a mesterség aprólékosabb leírásával. A trencséni drótosok a századforduló éveiben a nagyobb európai városokban lerakatot rendeztek be maguknak. Egyes drótoscsaládoknak nagyobb lerakatuk volt Bécsben, Budapesten, Varsóban,