A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Moravsko—slovenské vztahy v lidové kulture (M. Markus)

Moszkvában, Péterváron, Tulában, Kijevben, Bukarestben is. Az ilyen lerakott helyekből előbb csak kisebb bádogosüzemet fejlesztettek ki, de amelyekből néhány év múltával nagyobb üzem is alakult. így például az egyik moszkvai bádogosüzemből 1917-ben már 9 üzemben 400 vasmunkás dolgozott az egyik trencséni drótoscsalád felügyelete alatt. Hasonló kapitalizálódó üzemekről van tudomásunk Kaukázusból is. További érdekes adatközlések sorába tartozik még az is, hogy a trencséni drótosok üzleti és érdekszempontok figyelemmeltartásával felosztották Európa országait egymás között. így például voltak trencséni falvak — akik csak a magyar Alföldet látogatták. Más falvak drótosai azonban eljártak Balkánra, Szerbiába. Bulgáriába, Romániába. Az északi trencséni falvak drótosai leginkább Oroszországba jártak — de voltak, akik inkább Lengyelországba látogattak el. De a nyugatot se hanyagolták el, voltak családok, akik rendszeresen látogatták Belgium, Franciaország, Svájc, Ausztria falvait és városait is. A századforduló éveiben már akadtak olyan drótosok is — akik átmerészkedtek Kanadába is. Volt olyan drótos is, aki kétszer-háromszor is megjárta az Űjvilágot. A magyar—szlovák interetnikus kapcsolatok kutatóinak leginkább az Alföldre lejáró falvak hagyományait kellene összegyűjteni és gondosan számbavenni. A. Polonec tanulmányában a legnagyobb gonddal a cseh tartományokba járó drótosok emlékezéseivel foglalkozik. Itt nemcsak a néprajzi természetű emlékezéseket használja fel, de számbaveszi az irodalomban, napi sajtóban, a politikai és egyéb írásokban megőrzött feljegyzéseket is. Az évkönyv legtartalmasabb dolgozatát Langer J. a Valasské Múzeum tudományos kutatója írta, aki a kelet-morvaországi posztókallókat és ványolókat dolgozta fel. A nagy gonddal megírt tanulmányban megismerkedhetünk a nagy múltú morva posztó házi készítési technikájával. A további dolgozat írója szintén a Valasské Múzeum kutatója, aki a Javornik hegység alatti hagyományos kovácsmesterséget ismerteti. Szintén kisebb fejezetekre osztva előbb a mesterség keletkezését, fejlődését, majd a készítmények leírását olvashatjuk. Igen tanulságos a vaskészítmények díszítőtechnikájának leírása, valamint a kovácsszerszámok elnevezéseit tárgyaló fejezet, majd a készítmények technológiáját ismertető rész. Az évkönyv zárótanulmányát L. Buzek írja. Dolgozatában a morva Valassko területén szokásos mikulásnapi tréfás szokások kultúrtörténeti hátterét világítja meg. Ebben a tréfás maszkos szokásban egy helyi formájú hagyományos szokást kell látni — melynek aktualitása csaknem napjainkig fennmaradt. A szokásban szereplő maszkos felvonulók között különböző téli szokások, a téli vegetációs műveleteknek maradványait, a téli napfordulóhoz fűzött cselekmények egész sorát figyelhetjük meg. Ezek között szerepelnek a korábbi karnevál-felvonulások figurái, régi klasszikus pogányhit istenalakjai, a középkori, a kereszténység által tisztelt szentek kultuszából átmentett személyiségek, vegyesen. A bemutatott tanulmányok mind témájukkal, mind mondanivalójukkal igen sikeresen járultak hozzá a két szomszédos és testvér nép interetnikus kapcsolatainak megvilágításához. M. Markus