A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Dobrossy István—Veres László: A miskolci görög kereskedőtársulat gazdasági tevékenysége a 19. század elején

A miskolci görög kereskedőtársulat gazdasági tevékenysége a 19. század elején A görög kereskedők miskolci megjelenéséhez és letelepedéséhez az optimális kereskedelmi lehetőségeken túl jelentős mértékben hozzájárult I. Lipót 1667ben kiadott rendelete.

1 Ez a kiváltságlevél a görögöknek, örményeknek, rácoknak megengedte a kincstári birtokon való letelepedést és kereskedést Magyarország északi területein is. A különböző nemzetiségű és nyelvű kereskedők olyan társaságokba szerveződhettek, amelynek élén a bíró állt, szerepe képviselő és egyben közvetítő jellegű is volt. I. Lipót rendeletének megfelelően a Miskolcon megtelepedő görög kereskedők a kincstár védelme alá kerültek, tevékenységük egyfajta szabadságát a diósgyőri koronauradalommal kötött szerződések, megállapodások biztosították.

2 A kincstár, ill. a helytartótanács gazdasági és jogi felügyeletét Borsod vármegye irányító testületén keresztül gyakorolta a görögök, ill. kereskedelmi kompániájuk (társulatuk) fölött. Ez azt jelentette, hogy a miskolci görögök tőkeigényes tevékenységükről kötelesek voltak beszámolni, a vármegye pedig köteles volt a véleményével ellátott beadványokat továbbítani a kamarához és a helytartótanácshoz. E kapcsolatnak egyik 19. század eleji konkrét példája a miskolci görög templom, iskola és kórház, közvetve a Miskolcon lakó görög kereskedők pénzügyi nyilvántartásainak és elszámolási rendszerének megreformálásához vezetett. Alábbiakban az 1812—1822 közötti reformokat, a Miskolcon lakó görögök irányítótestületének (consistórium) átszervezését és azokat a számadásokat kívánjuk bemutatni, amelyek a görög kereskedők 19. százai eleji tőkeerősségét, a kezükben levő tőke hasznosításának jellegét és formáit reprezentálják. E számadások eddig az egyetlen hitelesnek nevezhető bizonyítékai a miskolci görög kompánia pénztőkefelhalmozó tevékenységének.

3 1812-ben a miskolci, magát „Ó hiten levő Macedóniai Valachusok"-nak nevező egyház és kereskedőtársulat irányító testülete a diósgyőri Erenyő nevű promontóriumon 16 000 Rft-ért (az iratokból meg nem határozható területű) szőlőbirtokot vásárolt.

4 Ezt az akciót a vármegye tudomásul vette, majd a vonatkozó, hiányos iratokat véleményével ellátva jóváhagyásra felküldte a kamarának. A kamara „önkényes cselekedet"-nek minősítette a vásárlást, a tőke eredetét érthetetlennek nevezte, a megtérülést pedig nem látta biztosítottnak. A vásárlást kétes értékű befektetésnek, a szőlőt „bizonytalan jövedelmű Fundus"-nak tekintette.

5 A kamara e leiratával párhuzamosan utasította a vármegyét, hogy közgyűlésre rendelje be és feddje meg az egyház, ill. a kereskedő kompánia elöljáróit, tájékoztassa őket arról a rendelkezéséről, miszerint kötelesek tőkeforgalmukról 1809-ig visszamenően éves számadást készíteni, a szőlővásárlás teljes iratanyagát beszerezni, azt rendszerezni és a kamarához revideálásra felterjeszteni. Ezt a munkát segítendő a vármegyének deputációt kellett kiküldeni. A vármegye ülését követően a „Macedóniai Valachusok Elöljárósága" valamennyi görög kereskedő és Miskolcon lakó, az egyházközséghez tartozó személy meghívásával közgyűlést tartott.

6 A közgyűlés kemény hanggal illette a vármegyét, mert annak „jeladása a' Dolgok valóságával meg nem egyezett", s a helytartótanácsot szándékosan tévesen informálta. Azt elismerik, hogy