A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)
TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Szabadfalvi József: Herman Ottó levelei Pósa Lajosékhoz
Ma úgy találta az orvos, hogy jó lesz felkelni és a kertben mozgást csinálni : követte a rendelést és — elájult. Négy ápoló vitte vissza az ágyba ! Hihetetlenül elpusztult. Halántéka behorpadt, arcza megnyúlt. Es mikor az idegfájás feltámad: a kín eltorzítja az arczát. De valami javulás féle mutatkozik. A fájdalom-rohamok gyérülnek s az orvos remél és — biztat! — Délutánonként átjárok a vöröskereszt szanatórium részébe s egy-két órát, az ágy szélén ülve, ott töltök. Beh sokat emlegetjük a nemesradnóti fészket és hajláktalan madarait, szívünk szeretteit! Azt mondja beteg madaram: nem igazság a sorstól, hogy mindég a legszerényebb boldogok közé markol oly irgalmatlanul! Látod, szegény Pósáék! Hát mit vétettek, hogy hajlékjukat pusztította el? És a szegény Sárika! Mintha ártatlanságáért osztaná neki a keserűséget, akkor a mikor a legtisztább boldogságra termett és már már el is érte. És mi, a szegény peleháziak! hát rászolgáltunk mi öregségünk megkeserítésére? Bizony nem! Mi tisztán érezzük nagy bajukat, a melyet csak igen erős akarattal lehet enyhíteni és majdan talán legyőzni. Bár így volna. Mert az az otthon, a mely a miénk! Micsoda édes megnyugtató érzés az. Nekem már az is fáj, hogy lillafüredi kis kertünkről azt írja egy jóember, hogy a kert utait fölverte a gyom: az elhagyatottság jele! Édes Kis Lidikém! szegény betegem felkért erre a híradásra, mert az orvosok kettőtől tiltották el szigorúan: nem szabad levelezni és látogatókat fogadni. Bölcs tilalom, mert a végsőig elkínzott idegeknek első szükségük a föltétlen nyugalom. Najd adok én magácskának hírt, ha csak rövidet is, mert sokan kérik és tenger a munka. Kis urát, Sárikámat ölelve, vagyok igaz szívből csókkal öleléssel szerető öreg Herman Ottója 11. Budapest 1909 május 18. 15 Édes Jóka Lidikém! Hazajöttünk az egész változatlan nyomorúsággal. A szívembe nyilai a búbánat, valahányszor ezer kínnal feláll szegénységes feleségem. Tenni kell valamit, menni kell valahová, valamerre a gyógyulás hitében, reményében. A „mikor?" a lakodalomtól is függ. Hát mikor lesz? Azután volna valami igen bizalmas megbeszélni valónk. Legyen tehát olyan kegyes és kedves és keresse fel egyedül beteg madaramat, mert az nem bír és nem bír már! Ezer jót kívánva csókkal és öleléssel öreg hűségese Herman Ottó 12. Budapest 1909 május 19. 16 Édes Jóka Lidikém! A tegnapi esetet úgy értse, hogy a feleségem kitörte egyik fogát, tehát mindenáron fogorvoshoz kellett mennie — kocsin. Ma is elmegy déltájban, de
