A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Szabadfalvi József: Herman Ottó levelei Pósa Lajosékhoz

Fejem tele van eszmével, gondolattal: hol, melyik az irodalmi forrás, mely fölvehetne, most, mikor a mértékadó sajtó már nyilatkozott. Tud ön olyat? írja meg tisztelő öregének Herman Ottónak 9. Budapest, 1908. július 19.

13 Édes Lajos öcsém! Az a levél, a melyet Lidikénk nagybeteg feleségemhez intézett, közvetlenségével és mélységes szomorúságával, szívünk legbelsejét fájdalmasan érintette. Mi mind a ketten tisztán érezzük azt a fájdalmas, kínos lelkiállapotot, a mely egész valójukra nehezedik és eltörülhetetlen nyomot ró szívükbe, lelkükbe. Az ön lelkiállapotát talán én érzem legtisztábban, mert sohasem voltam „jó pajtása"; annál bensőbben igaz barátja. Tudom azt, hogy fiúi szeretet mérhetetlen volt, hogy mélységes kegyelettel viseltetett minden, még a legkisebb tárgy iránt is, a mely boldogemlékű édesanyjára vonatkozott; hogy a nemes radnóti „bogárhátú viskót" a kegyelet megszentelte; az nem hajlék, hanem szentély volt, a melyben a fiúi szeretet és mélységes kegyelet oltárt állított az édesanya tiszteletére. És mindaz a mi tárgyi volt, ma por és hamu! Nagy fájdalom, igen nagy fájdalom ez, méltó arra, hogy a férfi szeméből könnyet facsarjon. De ezentúl előáll a kötelesség parancsa ! A kegyelettel és fájdalommal, de a szeretettel is a szívben — fel kell ocsúdnia, szembe kell fordulni a nagy csapással és jóvá kell tenni annyit a mannyit lehet. Ez a férfinak van mondva. Nem tolom fel tanácsomat, mert nem ennek van az ideje, hanem annak a mit a régi mondás ajánl: bis dat qui cito dat! Feleségemmel együtt felajánlunk 50 koronát, kérve, hogy annak felét juttassa el az elöljáróság kezébe, legjobb belátás szerint való felhasználásra; a másik felét legyen oly kegyes Lidikénkkel egyetértve oda fordítani, a hol a szükség a legnagyobb és a szemérem nem engedi a kéregetést. A Lidike és Sárika porráégett konyhája számára is indítunk valamit — a mennyi telik; tiszta szívből küldjük: úgy is fogadják. Ez a levél Lidikénk levelének közvetlen hatása alatt kelt és szerényen lemond arról, hogy magát bár egy szónyi felelettel is fárassza. Ezek után fogadják mindhárman kettőnk legforróbb üdvözletét! Maradok szeretettel örege Herman Ottó 10. Budapesten, 1908. aug. 5.

14 Édes Kicsi Lidikém! Július 30ika óta úgy vagyok mint az óra járója: járok a Duna balpartjáról a jobbpartra, nehéz kenyérkereső munkától szegény beteg madaramhoz.