A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Szabadfalvi József: Herman Ottó levelei Pósa Lajosékhoz

előtt figyelmesen elolvastam és bírálatom abban csúcsosodott ki, hogy a vége nagyon elmés, betetőzi az egészet. Feleségem néhány nap óta nagyon szótalan volt, láttam hogy nagy bántalom érte és ezt titkolni igyekszik. Nem fakgattam, mert megsejtettem, hogy meséjének közlésében valami baj esett, sejtettem onnan, mert nem szólt — mint szokta — a folytatásról. Én belenéztem az ,,Én Újságomba" és megütközéssel tapasztaltam, hogy a mese vége elmaradt, a mese tehát meg van csonkítva; történt pedig a megcsonkítás anélkül, hogy bárcsak figyelmeztette volna reá, t. i. ön, a szerkesztő. Hát bocsásson meg a nyíltságomért, de kimondom, hogy ez nem eljárás. A mese jóhiszeműleg volt benyújtva; volt elég idő reá, hogy a lényeges változásról, az az csonkításról előre értesítse, sőt a gyöngédség, mely barátságos viszonyunkból folyik, úgy hozta volna magával, hogy az érzékeny lelkületű nőnek beleegyezését nyerje ki — e helyett ön fogta a szerkesztői szekercét, lecsonkította a mese befejezését, nem is gondolva a bántó hatásra, a mely az ilyen eljárásnak természetes következménye. Én több esetből is tudom, hogy önnek a szerkesztő jogairól saját fogalma van s hogy, a ki dolgozatát beadta, avval ön abszolút hatalommal rendelkezik. Nekem más a felfogásom: én csak a hibát gyomlálom, de a lényegest, a mely a gondolat szabadságának védelme alatt áll, tiszteletben tartom és munkatársaimmal szemben kerülöm az önkénynek még látszatát is, igazságszeretetből és tiszteletből egyaránt. Hiheti, hogy nagyon mélyen fájlalom, hogy a köztünk fennállott, nekünk oly kedves baráti viszony érintve van. Ki kellett mindezt azért is mondani, mert igen igen terhemre van az, hogy feleségem szenved, meg van bántva attól, a kihez személy- és hivatás szerint oly őszintén ragaszkodott. Fogadja kedveseivel együtt üdvözletemet Herman Ottó 8. Magyar Ornitológiai Központ Hungarian Central Bureau for Ornithology

12 Budapest, VIII., József-körút 65. 1. Budapest, 1907. decz. 25. Kedves Pósa Lajos öcsém! Hálás köszönettel vettem áldásos működésének újabb gyümölcsét, az „Aranyládika" két kötetét. Olvastam több lap méltán magasztaló ismertetését és zengett a lelkem ettől: úgy mondtam! Nagy öröm ez nekem. Állított magának emléket igazán „monumentum aere perenniust" és biztosította magának a szülők, nevelők háláját, a kicsinyek szeretetét abban a korban, mely még nem ismerheté a tettetést az álnokságot. És mert erre az elemre hatott, élő hatást gyakorolt a nemzet jövő szellemére. Ez a legmagasztosabb eredmény, a melyet igaz, hazafiasán érző magyar író egyáltalában elérhet, a melyre törekedni érdemes.