A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 14. (Miskolc, 1975)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Rapcsányi László: Jöjjön velem aranybányásznak

Husz Zoltán — Hát, hogy ha nekünk engedélyt adtak volna, még talán 600 métert kellett volna mennünk, akkor nyitjára jutottunk volna, hogy hogy történt a dolog. Rapcsányi László — Megtalálnák ezt az óriási temetőt... Husz Zoltán — Habár csontvázakat se nagyon fogunk megtalálni ottan, mert ez az érces, vasas víz ez elporlasztott mindent. Esetleg szerszámokat. Rapcsányi László — Milyen szerszámokkal dolgozott a régi aranybányász? Husz Zoltán — A régi aranybányászat egyszerű csákányokkal és vésőkkel dolgoztak. Véső és kalapács volt a szerszámjuk. Rapcsányi László — Milyen mély gödröket vagy tárókat építettek? Husz Zoltán — Jó 160 méteres volt. Rapcsányi László — Volt-e olyan bányász, aki meggazdagodott az itt talált aranyból? Husz Zoltán — Hát, nem nagyon. Bányatársulatok voltak, nehéz volt a művelés, a zúzott ércet, a tisztított ércet hatökrös szekéren vitték innen kb. 60 km-re, Aranyidára a kohóba. Rapcsányi László — Aranyida hol van? Husz Zoltán — Fönt, Kassa alatt a Kassai Havas, a Kosicka Hora alatt van. Az arany ott maradt, aranyat ők nem kaptak, mert azt elvitte az állam, az ezüstöt viszont megkapták. Rapcsányi László — Olyan hosszú időt eltöltött a bányászatban és olyan gazdag élet áll ön mögött, mi vonzotta általában itt a sziklák és a föld mélyébe? Husz Zoltán — Az, hogy mi van bent, amit mi nem látunk kintről. Hát itt az aranyat őrző, titokzatos szellem, az a víz. Afrikában pedig a kobrakígyó. Rapcsányi László — Hogy kell ezt érteni, hogy a víz? Husz Zoltán — Annyi vizünk van, olyan borzalmas vízbetörésre lehet itt számítani a Hernád leszakadási repedéseiből. Most azzal a munkával leszek megbízva, hogy ezeket a patakhordalékokat, az úgynevezett szibériai aranymosó teknővel végigmossam és a mintákat azonnal küldj em be Mádra, onnan el fog menni Pestre a laboratóriumba, hogy mit tartalmaznak ezek mégis? Valószínűnek tartom azt, hogy még ezekben a patakhordalékokban, az őrlőnek a salakjában még mindig annyi arany van, hogy érdemes vele foglalkozni. Rapcsányi László —• Álmodott-e már arról, hogy nagyon gazdag ember lesz, álmodott-e már aranyról? Husz Zoltán — Hát, aranyról álmodtam, de azt sosem hittem, hogy nagyon gazdag ember leszek. Énnekem elég az, hogy becsületes munkámból a kenyerem meglegyen, és nem akarok gazdag ember lenni. Rapcsányi László — És itt vagyunk a Kánya-hegyen, nagyon szép tölgyfaerdők közötti völgyben. Egy kicsit pihegve ér fel az ember erre a magasra. A telkibányai aranybányászat egyik legjellemzőbb tárójához közeledünk, itt a legnagyobb termelés az 1500-as évek elején történt. A bánya vájatok itt a több száz évvel ezelőtti művelési állapotban vannak, s még most is őrzik a nehéz, a vésős aranybányászat sok évszázados emlékét. Mielőtt leszálltunk a tárnába, Lajos bácsi, innen a völgyből — most elég jól látni a hegyeket. Mutassa meg nekem a környéket.