A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 13. (Miskolc, 1974)
TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Dömötör Sándor: A Jesenius család Magyarországon
Etzek a Jeseniusok viszont cseh származású magyar állampolgárok lettek, és becsülettel szolgálták a magyar művelődés ügyét. Családtörténeti adalékfüzérünk sok olyan történeti problémát vet fel, amelyet további adalékok hiányában — legalább egyelőre — megoldani nem tudunk. Érdemes lenne megtudnunk, hogy a Jeszenszky család, amely 1541-ben vagy protestáns vallási kapcsolatai miatt, vagy a várható török invázió elől Sziléziába költözött, miért kérte az osztrák császártól 1563-ban a régi magyar nemesség elismerését, új címereslevél kiadását? Ha Jesenius János büszke volt magyar nemességére, miért vallotta magát csehnek? Ha Jesenius György 1740 körül a család leszármazottja volt, Magyarországra telepedésekor miért nem érvényesítette magyar nemesi jogait, miért nem hirdettette ki nemességét, miért nem törődött vele, amikor valóságos és nem vélt előnyt jelentett volna számára? Miért nem élt Jesenius Joel a földesúr zaklatásakor nemesi jogaival? Adalékok hiányában ezekre a súlyos kérdésekre egyelőre válaszolni nem tudunk : a helytörténet nem dolgozik hipotézisekkel, csak tényekkel. Bizonyosak vagyunk abban, hogy közléseinkkel a kutatások fontos voltára felhívtuk a figyelmet, hiszen a kérdés további feltárása nemcsak a magyar—szlovák—cseh kapcsolatok történetére, hanem a közép-európai értelmiség művelődéstörténeti tevékenységének kutatása elhanyagolt voltára mutat rá. A Jesenius kérdésnek Csehszlovákiában kiterjedt irodalma van, 52 és a jövőben talán lehetségessé válik az elszakadozott szálak összekötögetése is. A református egyháztörténeti irodalom aránylag sok adalékot őrzött meg a Jesenius család magyarországi szerepléséről, de tüzetesebben nem foglalkoztatta a kutatókat a sokágú család nemzetiségi kapcsolata és ezek történelmi tanulsága. Sem a prágai vértanúvali családi kapcsolatokról, sem a restéi incidensről nem emlékeznek meg annaleseink. Nem sokat tudunk azokról a papokról sem, akiket Ónody András földesúri önkénye üldözött el restéi parókiájukról. 1786 körül, amikor a fiatal Ónody András betyáros alföldi kalandjaival és a hozzáfűződő mendemondákkal volt tele az ország, nemcsak az egyszerű nép képzeletét, hanem a falusi értelmiség érdeklődését is foglalkoztatták a nem mindennapi események. 5 ' 5 A földesúr és az értelmiség közötti viszony azt mutatja, hogy az értelmiség mind a városokban, mind a falvakban inkább a dolgozó néphez tartozott, mint a feudális államszervezet elnyomó gépezetéhez. A Reste környékén élő prédikátorok közül Régis János (szül. 1758. Komárom) 1801—1816 között Nyíri községben, majd 1816—1819 közt Zsujtán hirdette az igét. Könyvtárát az egyházmegyére hagyta, de könyveinek csupán jegyzéke maradt meg. 54 Érdekes lenne tudnunk, milyen hatást váltott ki nála, vagy Jesenius Joelnél a fiatal Ónody tolvajként való zsujtai elfogása, avagy a nyíri Hangácsy család miként reagált ezekre az eseményekre. 55 Régisnek feltétlenül kellett ismernie mind Jeseniusékat, mind Ónodyékat, mind Hangácsyékat. Jámbor Péter 1802-től hat éven át volt pap Restén. 1738-ban született, 64 éves korában került ide, 70 éves korában költözött el Pusztafalura, hol 93 éves korában halt meg. 56 Az Ónody család hagyományainak keletkezése és fenntartása szempontjából figyelemre méltó személyiség még terebesi Sutha János, ki 1787—1789 közt Zsujtán, 1789—1798 közt Göncruszkán,
