A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 11. (Miskolc, 1972)

MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Joó Tibor—Zsóry József: A bánfalvi és a sátai kastély

való megállapítását. A későbbiekben — házasság révén — a Cserni, Csetneky, Dorcsányi, Császtai család is a birtokosok között szerepel. Leányágon az Ibrányi család volt a Báriusok legközelebbi rokona, s 1648-ban osztályos egyezség is jött létre közöttük. Bárius Andrásnak az özvegye Fáy Istvánné lett, és így a birtokból a Fáy család is részesedett. Bárius Ferenc halálával a XVII. század második felében magszakadás révén a kincstárra szállott volna a birtok, de Bárius Katalin Vay Ábrahám feleségeként, mint leány-ági rokon megveszi a Bárius javak egy részét, míg Fáy István Bárius András özvegyének új férjeként jut Bánfalu felének és egyéb birtokrészeknek a tulajdonába. A XVIII század közepén a Plathy család a birtokos és — miként azt a kastély bejárata fölött levő címer és felirat is tanúsítja — Plathy Imre, valamint felesége szerepel a kastély építőjeként. A XIX. században, valamint a XX. század első felében (1945-ig) a Vladár család a birtokos, de a XIX. században birtokos volt még a Lónyay család, majd Kazinczy Gábor is. Sáta a XVI. század végén új adomány címén került a Barius család birtokába. A XV. század elején engedélyt szereztek a hét második napján tartható hetipiacra [2], és ez a tény nagyban hozzájárult a község fejlesztéséhez. A Barius család itt birtokos ága hosszabb időn át Sátai-nak is nevezte magát [3]. A Báriusok után — a bánfalvi birtokosváltozásokhoz hasonlóan — a Vay, majd a Plathy családok lettek a tulajdonosok, majd őket követte a Rajcsányi. a XIX. században pedig az Ágoston család, míg a XX. század első felében előbb a Fáy család, 1944. januártól dr. Kósch Béla, majd 1952-től a magyar állam a tulajdonos. A két község sorsa egyébként a XVI. század második felében és a XVII. században hasonló volt: Bánfalut a török Eger ostromakor elpusztította, majd az újra benépesedett községet a mezőkeresztesi csata után behódoltatta, Sáta pedig 1554-ben került a pusztult helységek közé [4], de 1688-ban is pusztult helységként szerepelt. Az egri egyházmegyére vonatkozó egyházpénztári iratok között azonban az 1733. évi összeíráskor Bánfalva Bánhorvát filiájaként, katolikus formájú kőtemplommal szerepel [5], míg Sáta Csernely filiája, de ugyancsak — jó állapotban levő — kőből készült templommal [6]. Sátán egyébként a XIX. században az Egri Papnevelde is birtokos volt, és nyilvánvalóan ennek következményeként került a sátai templomba az egyesek által [7] Kracker Jánosnak tulajdonított, de valójában Franz Xavér Wagenschön bécsi festő által Egerben, 1766—67. években, a barokk egri székesegyház részére festett, Szent János olajban főzését ábrázoló főoltárkép [8]. Bár a bánfalvi kastély főhomlokzatán levő táblából az olvasható ki, hogy ezt a kastélyt Plathy Imre és felesége építette, míg a sátai kastélyt — ugyancsak a Plathy család által — 1735 táján építettként kezelik, egyetértés található abban, hogy a bánfalvi kastély korábbi eredetű („feltehetőleg XVII. századi"), s a XVIII. századi építés tulajdonképpen megújítás (lásd: Gerecze, Szendrey), újjáépítés, sőt H. Takács Marianna a „Magyarországi udvarházak és kastélyok" (XVI—XVII. század) c. mun-