A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 11. (Miskolc, 1972)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Huska, A. M.: Slovenskí pltníci (Márkus M.)

ret is. Észak felé is élénk volt a tutajforgalom. Adataink vannak arról, hogy a poprádi tutajokon nagyszámú szlovák olejkáros utazott Lengyelország és Oroszország felé (évente kb. 3000 személy). A poprádi tutajok legtöbbször égetett borovicskát, bort, olajat, illatos kárpáti olajokat, g y ógy gyökereket, mézsört, viaszt, sózott húst vittek ki ezen a víziúton. A monográfia harmadik fejezete a szlovák tutajosok életét írja le. Az itt közzétett anyag nagyobbrészt a liptói tutajosfalvakból származik. Ezeknek a száma a múlt század második felében elérte a huszonhatot. (Strba, Vychodná, Vazec, L. Teplicka, Porúbka, L. Kokava, Pribylina, Uhorská Ves, Dechtáre, Sv. Anna, Vlachy, Vlasky, Sv. Michal, Besenová, Ivachnova, L. Teplá, Lúcky, Lisková, L. Osada, Biely Pótok, Likavka, Hrboltová, Cernava. Gombás, Stankovany, Rojkov). Ebben a fejezetben a szerző elég aprólékosan leírja a szlovák tutajosfalvak szerkezetét, udvarait, határát, a lakóházak típusait, belső berendezését (a tűzhely, kemence, bútorok helyét), a konyha felszerelését, leltárát, a pitvar, kamara szerszámait, az ereszalja (ciena) alatt tárolt készségeket, legvégül a csűrt és egyéb gazdasági épületet. Hasonló részletességgel foglalkozik a családi élet archaikus formáival, a nagycsalád-rendszerben élés hagyományaival, a családfő, az anya és a családtagok munkájával, kötelességeivel. Igen sokat érő adatokat kapunk a táplálkozás módjairól is, valamint az itteni falvak hagyományos téli, nyári öltözetéről is. A monográfia igazi gerincét a munka negyedik fejezete alkotja, mely aprólékosan számbaveszi a tutajosfalvak munkáját, főleg a tutajkészítés menetét. Bár a tutajosfalvak mindig kétlaki életre rendezkedtek be, a mindennapi élet legfőbb gondja mindig a földművelés volt, de azt inkább csak a nők látták el. A férfiak csak a nehezebb munkában jöttek „kisegíteni". A férfiak elsősorban az erdőben és a tutajjal dolgoztak. (Volt aki fuvarozott is.) A tuíajosmunka a vízparton vette kezdetét. Itt mindig forgalmas volt az élet, mindig dolgozott valaki. A tutajok vízre bocsátása fontos eseményt jelentett a családok és az egész falu életében. Ennek több fázisa is volt, s megfelelően a tutajok is különböztek egymástól. A szerző a liptói tutajformákat 6 csoportba sorolja. Ezek legtöbbje a tutaj nagyságától és minőségétől függött. A leírás során a szerző helyesbíti a korábbi irodalomban tévesen leírt variánsokat. Aprólékosan leírja a tutaj készítés szerszámait, az egyes szálfák összeácsolásának, kötésének módjait. A leírás során megállapítja, hogy az itteni tutajok összeácsolási technikája nem volt azonos a Tiszán leúsztatott máramarosi (ukrán-huculok) tutajaival. A szlovák tutajok sem voltak egyformák. A kysucai és az oravai tutajok kisebbek voltak, másfajta kormányrúdjaik és kötésformáik voltak. Ebben a fejezetben írja le a szerző a tutajra szállt férfiak (nők) ruházatát, felszerelését, szerszámait. Számbaveszi az úszó tutajon végzendő munkákat, az elülső és a hátusó kormányos munkáját, a tutajozás veszélyeit és gondjait. Hűségesen írja le a vízre bocsátás fontos aktusát, a vízen való úsztatás vezényszavait, a tutajon tartózkodók táplálkozási módját, a tutajjal való kikötés fogásait, az irányítás módjait a veszélyes helyeken stb. Rámutat a tutajozás feltételeire a Vágón, Garamon és a Dunán. Ezek nem voltak egyformák. Tanulságosak e fejezetben a tutajozás múltjára, társadalmi vonatkozásaira utaló leírások. Itt pl. a szerző a korábbi évszázadokból