A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 11. (Miskolc, 1972)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Huska, A. M.: Slovenskí pltníci (Márkus M.)

Poprád, Dunajec folyók völgyeit, lelátogatott Komáromba, Esztergomba, Vácid, Pestre, Bajára, Jugoszláviába. Kihallgatta a legöregebb tutajosok (faktorok), régi fakereskedők egész sorát. A legkimerítöbben a Vágvölgyi, főleg a liptói tutaj osfalvakban gyűjtött, és a még ott élő tutajosc .aláclok emlékeit, hagyományait dolgozta fel. (A szerző maga is tutajoscsaládból származik.) Az anyag feldolgozása során gondosan áttanulmányozta a tutajosokra vonatkozó korábbi irodalmi feljegyzéseket. (Elég ha itt most csak Bél M., Korabinszky M., Buchholz G., Berzeviczy G., Mednyánszky A.. Csaplovics J., Kollár J. nevét, az újabbak közül Socháh P., Polonec A., Barták J. és Kavuljak A. neveit említjük meg.) A szerző ezenkívül gondosan áttanulmányozta a szlovák tutajosokra vonatkozó levéltári anyagot is (1. a 141—162. lapokon). M. A. Huska monográfiája gondosan kidolgozott történeti-néprajzi munka. A szerző munkáját hét fejezetre osztotta. Ezeket még két igen szép illusztratív rész egészíti ki. Az egyik a tutajosok folklóranyagából 27 tutajosdalt, a másik a szlovák képzőművészek tutajostémájú alkotásait mutatja be. Az első fejezet a szlovák tutajos életforma (foglalkozási ág) jellegét (kétlakiságát). keletkezési feltételeit rajzolja meg. A második fejezet a tutajozás történelmi hátterét, múltját, 800 éves fejlődésvonalát ismerteti. Adatait levéltári és a magyar törvénytári forrásokból meríti. Tudjuk, hogy a tutajozás fejlődését országgyűlési törvények is szabályozták. (Elég ha itt az 1625-ös és a további évek törvényeire hívjuk fel a figyelmet. 1638—65, 1659—56, 1687—16, 1723—15.) A szlovák tutajozás történetére igen jellemző, hegy az elmúlt évszázadok során nemcsak épület- és tűzifát, hanem egyéb háziipari és ipari terméket közvetített le a Magyar-Alföldre és azok városaiba, falvaiba. Az úsztatott tutajok legnagyobb része természetesen épületfa volt. Ezek legfőbb kirakóhelye Szeged és Komárom volt, később Esztergom, Vác, Pest, Buda, Baja, Újvidék és Belgrád voltak. A Vágón és a Dunán leúsztatott tutajokon nagy mennyiségű lengyelországi sót, mezőgazdasági szerszámokat, pl. favillákat, gereblyéket, falapátokat, jármokat, aztán hordókat, orsókat, szövőszékeket, fakanalakat, fatálakat, tányérokat, kis és nagyobb méretű dagasztóteknőket, ládákat, szuszékokat, konyhabútorokat, vödröket, a Vág mentén készített fazekas-készítményeket, Hybe, Ruzomberok, Puchov stb. edényeit, nyersbőrt, szűcsmunkákat, prémet, gyapjút, vásznat, kékfestőárut, vasárukat, rézkészítményeket, ként, puskaport, ágyúcsöveket, puskacsövet, borsót, lent, papírt, s liptai túrót (bryndzát), vadhúst, szárított gombát, sört, erdei gyümölcsöt, aszalt szilvát szállítottak az alföldi városokba és vásárokra. Az épületfa és háziipari áruk szállítására a 16. századtól egészen a 19. század végéig tartó levéltári adataink vannak. A levéltárakban nyert adatok azt bizonyítják, hogy ez a tutajon való szállítás (transzfer) az ország török megszállásával sem akadt meg, a fát szállító szlovák tutajok a török megszállás alatt álló helységek számára is szállítottak épületanyagot. Ez, a szállítás a török kiűzése után természetesen tetemesen megnövekedett. A 18. századból pl. vannak adataink, hogy évente 2000 tutaj hozta le az épületfát az elpusztult falvakba. A 19. században az ilyen tutajok száma már évente elérte a 20 ez-