A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 11. (Miskolc, 1972)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Huska, A. M.: Liptovskí murári (Márkus, M.)

Kora tavasztól késő őszig ott találjuk a liptói származású paraszt-kőműveseket, legényeket, segédmunkásokat (állványozókat, ácsokat), malterhordó lányokat csaknem, minden nagyobb pesti építkezésnél. (Városháza, Bazilika.) Jellegzetes kétlaki életet élő, paraszti és ipari munkások mind, akiknek a többsége mint építkezési szezonmunkás vesz részt ezekben a munkálatokban. Télidőben —, amikor az építkezési munkálatok szüneteltek —' visszatértek liptói otthonukba. Megtakarított pénzüket magukkal vitték, s azt a család szükségleteire használták fel. A 19. század második felében igen sok liptói kőműves (mester és segédmunkás) nem tért haza —. télen is talált valami munkát magának (pl. házmesteri elfoglaltságot). Ezek megtakarított pénzükből Kispesten, Pesterzsébeten. Rákoskeresztúron és egyéb Pest környéki helységben házhelyet vásároltak maguknak, azon idővel házikót építettek, s véglegesen itt ragadtak. A szerző az elmúlt évek során sok liptói eredetű, Pest környékén lakó családot látogatott meg. A monográfia anyagának nagyobb részét éppen ezektől a liptói származású, félig már elmagyarosodott szlovák családoktól gyűjtötte össze. A monográfia harmadik fejezete a liptói kőművesfalvak társadalomrajzának leírásával foglalkozik. Ez a fejezet a munka egyik legsikerültebb része. Megismerjük belőle a liptói kisvárosok és falvak régebbi osztályszerkezetét, a földesurak, nemescsaládok, a céhekbe szervezett mesterek és polgárok életét, a kizsákmányolt falusi lakosság (jobbágyok, zsellérek) küzdelmes életét, a világba-menő, szezonmunkát vállaló mesterek, ácsok, segédmunkások életformáját. A negyedik fejezet már az „úton levő" — idegenben dolgozó, munkássorsot folytatók 'életét' és munkateljesítményét írja le. A szerző ügyes fogalmazásban rámutat arra a tényre, hogy a liptói jobbágysorban élő szlovák kőművesek a 19. század elején mozgékonyságukkal egyre jobban feszegették, bomlasztották a feudalizmus foszladozó kötelékeit. A pesti építkezési munkákból hazatérve egész Liptóban terjesztik a haladó polgári társadalom és a szervezett munkásság forradalmi eszméit (Táncsics). Markánsan mutatkozik ez meg a 19. század második felében, amikor a pesti és Pest környéki szlovák lakosság száma már túlhaladta az 50—60 000 főt. Az 1870-es években évente mintegy 4—5000 liptói mester és segédmunkás dolgozik a pesti építkezéseknél. E fejezetnek néprajzi értelemben legtanulságosabb része az, ahogyan a szerző leírja a kétlaki életből a (pesti miliőben) munkássá válás folyamatát. Igen érdekesek azok az 'emlékezések' — melyek a korábbi lakóhelyre, a szülőföldre vonatkoznak, a ,,világba-menés" kezdeteit rajzolják le, az elválás, a családtól való elszakadás momentumait festik le. Huska igen aprólékosan írja le a Pesten dolgozó liptói szezonmunkások kitaposott útvonalait is (van aki csak gyalog, van aki fuvaron, vagy vonaton ért el munkahelyére). Megismerkedhetünk a pesti szálláskeresés problémáival. (Legtöbbjük a Szív, Dohány, Rottenbiller utcában, és a volt Kerepesi úton, vagy a Józsefvárosban talált szállást.) Igen tanulságosak a munkakeresés, a munkába állás formái, a munkanapok, vasárnapok és ünnepnapok rendjét, a szórakozások formáit ismertető leírások. Ezeken a pesti munkahelyeken ismerkedtek meg a liptói szezonmunkások a munkásmozgalom gondolataival. Maguk is szervez,,.Í