A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 11. (Miskolc, 1972)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Hőgye István: Legeltetési rendtartások a Hegyalján a 17—18. században

A rossz pásztort egy-kétszeri figyelmeztetés után könyörtelenül elbocsátották. Liszkán pl. 1749-ben a „csordás fel jelentetett, hogy napról napra egy bojtár egyedül maga jár a' csordával, az Csordás pedigh edgyik Kortsmából ki, a' másikba be ... 'ki már ezen rosz tselekedete és erköltstelen maga viseleti miat több ízben fel szólítatott és meg intetett, de ezen intéseket fel sem vévén ... a pásztorságtól ezennel el mozdíttatik . . ." [9] A pásztorok kötelességeit és fizetését írásbeli szerződés határozta meg. Ezek általában egységesek voltak, ahol ökröt is, borjút is őrzött, vagy nagyobb csordát bojtár nélkül, ott több, máshol, ahol volt borjúcsordás, külön ökörcsordás, ott kevesebb fizetség járt. Valószínű, hogy a legtöbb állatot tartó Liszka külön borjúcsordást fogadott, és megtiltotta a tehéncsordásnak, hogy kecskéket is őrizzen a csordával, mivel azok elszaladgálnak és károkat tesznek [10]. Külön kecskepásztor fogadására kötelezték a kecskéket is nevelő gazdákat, és a legelő használatáért is több bért kértek tőlük, egy kecskéért annyit, mint hat darab birkáért [11]. Az egyes pásztorok rangja, megbecsülése nem egyforma volt. A Hegyalján a tehéncsordásnak volt a legjobb helyzete, ez tűnik ki munkabérükből, alacsonyabbra értékelték a kondást és legkevésbé a kecskepásztort. A tehénpásztorok bérei és kötelességei 1606-ban Tarcalon, 1607-ben Keresztúrban és 1610-ben Tokajban szinte azonosak voltak. így határozták meg: „Mikor elsőben ki haitia az czordat az pásztor, eörzi egy ideigh, annak utanna el jar az varos szerte és az czordat rovásra veszi, akkor minden ember egy egy pénzt ad az pásztornak melliét boczkor pénznek hínak . . . kinek tehene vagion az czordan tartozik egy nap az pásztornak enni adni, reggel kenyeret, ahoz saitot avagj thurot, akar peczenyet, az ki effélét nem adhat az kenierhez, két pénzt ad nekie érette . . . Másod kerülésben ket ket marha számrúl eszik. Harmad kerülésben is. Minden vaczorakor az gazda az czorda pásztornak egy penzvel tartozik, kit vaczora pénznek hínak . . . Mikor a pásztor rovásra veszi az varos marháit, két tavalyi tinót tudnak egy marha szambán . . . Mikor az Mezeön valamely embernek tehene megh borjúzik, az pásztor tartozik haza hozni, az gazda egy penzvel tartozik érette. . . . Mikor pedigh az bornyukot az pásztor felesege avagy ha oly fia vagion, két hétigh fizetés nélkül tartozik eörizni, az két hét múlva minden vasárnapi estveli tey az bornyu pásztoré . . ." Keresztúron ezeken a béreken kívül még 2—2 tehén után 1—1 köböl bort is kapott a pásztor [1]. Tállyán és Mádon a 18. századvégén szűkebben fizettek. Tállyán 1794ben ,, . . . egy Tehéntől való fizetés Esztendeig fél véka gabona, egy kenyér és egy márjás. Gujabéli Marhától fél vonásforint, egy kenyér, életet ettől nem ád . . . egy Nyári borjutói mind öszve 15 krajczár egyébb semmi. Szoktató egy garas, de ha az Marha nem ujj az Csordás előtt, nem tartozik . . . (ti. a gazda)" [13]. Mádon 1795-ben a csordás „ . . .esztendőbéli meghatározott bére minden Tehéntől egy napi tartás, kész pénz 4 garas egy negyed rész gabona. A Tinó Binótul eddig szokásba vett fél kenyerén kívül egy márjás. Aki tsak 2 vagy 3 napra is fogja az Tino Bino marháját legeltetni és annak utánna a Gulyára hajtani, fél bért meg fizetni tartozik . . ." [14] ,, . . . Ezen