A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 10. (Miskolc, 1972)

Kádas—Murányi—Zimonyi: Tízéves a Napjaink

ahol a fiatal prózaírók gyűltek egybe. A jelenlevők közül többen hamarosan írásokkal is jelentkeznek a Napjainkban. Már az első évfolyamban két tucatnál is több tehetséges kritikust, költőt, elbeszélőt szólaltattak meg, közöttük Csanády Jánost, Tüskés Tibort, Bertha Bulcsút, Fábián Zoltánt, Sipkay Barnát, Jobbágy Károlyt, Demény Ottót, Fekete Gyulát, Gergely Mihályt, Serfőző Simont, Margócsy Józsefet, Bihari Sándort, a második évfolyamtól pedig Gerelyes Endrét, Papp Lajost, E. Fehér Pált, Buda Ferencet, Mocsár Gábort és másokat. A helyi írók csoportját is viszonylag könnyen ketté lehetett választani az ismertség és elismerés alapján. Baráth Lajos — különösen Illés Béla felkaroló kritikája után — a magyar prózairodalom egyik legígéretesebb tehetsége. Bizonyított Niklai Ádám, Bihari Sándor, Kalász László, Ladányi Mihály, Császár Klára, némileg Akác István és Szekrényesi Lajos. Juhász József, Tóth Lajos kibontakozásában bízni lehet — vette számba a szerkesztő bizottság, s úgy látta, erre a szerzőgárdára joggal rá lehet bízni a lapot. 1965 januárjától felszámolják a szerkesztőbizottsági rendszert s azokat, akik eddig más fórumon nem tudtak bizonyítani, lehagyták. A dolgozat terjedelme a lap 10 évének általános bemutatására ad engedélyt. Hadd utaljunk ezért itt, a Vállaljuk! elveinek teljesítését firtatva, csak jelzésszerűen a folyóirat további periódusaira. A fentebb jellemzett első szakasz a helyenkénti színvonaltalanabb írások ellenére is élőnek hat ma is, a jelleg és írókeresés, szerepformálás frissesége pezseg benne. 1965-től kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb, magasabb színvonalú, de rezzenéstelenebb, érdektelenebb is lett, 1968-ig, amikor a vers és kritikai rovat fellendülésével, a szerzőgárda felcserélésével újra villódzóbb, fontosabb. mintegy két évig. Most az újabb szerepkeresés figyelhető meg a lapban, a vers és a próza rovat is keresi az újabb szerzőket, akiket felkarolhat, segíthet. A Napjaink tehát — a helyi szerzők mellé, ahogy a programcikkben is jelezte — meghívott megyén kívül élő írókat is, s ezzel beleszólt az egész irodalom alakulásába. Mondhatjuk, hogy a vidéki lapok történetében szokatlan bőkeblűséggel fogadott be másutt élő írókat, sőt, együttes fellépésükre is helyet adott (az 1971. 12. számban láttuk a próza-rovat pécsi számát). Az oldalakon rendszeresen bukkan fel pécsi és szegedi, kaposvári és soproni, lentibe való és nagykállói, budapesti és nyíregyházi szerző. A Híd rovat pedig még tágabbra, nagyobb világra nyitotta meg a Napjainkat. A szomszéd és a távolabbi kis népek irodalmából közölt — a kapcsolatteremtés, hídépítés jegyében — írásokat. A rovat előkészítője E. Fehér Pál Híd című cikksorozata volt 1964. augusztus—november között. Maga a rovat 1965 októberétől indult meg, és megszűnéséig, 1968 októberéig havonta hol az orosz, hol a cseh, szlovák, lengyel, jugoszláv, finn, litván, román, görög, cseremisz, svéd, macedón irodalomról ad hírt. Hároméves működése a Napjaink egyik legfontosabb, országosan leginkább utat törő vállalkozása volt. A lap ars poétikája, a szerkesztés vezérlő elve tíz év távlatából is reális és helyes, nagyrészt a megvalósulásáról is beszélhetünk. Az elvek azonban a gyakorlatban a borsod-miskolci valóság, a helyi író^költő gárda, a megyén túliak megnyerése, illetve a vidéki-folyóirat rang tényei közt