A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 10. (Miskolc, 1972)

MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Kilián István: Gyallog, szekéren, gyorskocsin, vonaton Miskolcról Pestre

niel, a végzős pataki diák szülei házából, Berentéről Pestre 1811 decemberében. Igen sok helyen megfordult, s élményeit naplójába rögzítette

1

. Bejárta Borsodot, Gömört, Abaújt, Zemplént, megfordult Munkácson. Ungváron, vígan mendikált Hevesben. Mindig gyalog utazott, hiszen nem tellett volna arra a pénzéből, hogy szekeret fogadjon. 1811 decemberében tehát igen nagy útra vállalkozott. Suplikánsnak Pócsmegyert eligálta, választotta. Előbb hármasban indultak el. Keresztesen azonban egyik társuktól megváltak, mert az „ördög sem bírt volna vele menni — írja — ollyan sebessen ment"

2

. Aznap Kövesden át már csak Makiárig jutott. Másnap Makiárról csak Gyöngyösig vezetett az útja. Itt a tanítónál aludt, aki alig akarta befogadni a végzős diákot. Meg is jegyzi mérgében: „igen durva, embertelen ember volt, pedig ollyan ragyás volt, hogy talám életemben sem látok nálánál rútabb embert, Tsak ráment volna két désa czément a képére, ha bevakoltak volna".'

1 A harmadik nap Gyöngyösről, Hatvanon át Hévizgyörkig gyalogolt, a negyedik nap Bagón, Gödöllőn, Rákosmezején keresztül ért fel Pestre. Hatvan „felette sáros és két mérföldig tartó pusztáján"'

1 nagyon elfáradt. Kellemes élménye csak visszafelé akadt. Más úton igyekszik hazafelé. Most már nyugodtabban, lassabban gyalogol. Senkisem sürgeti. Vácon keresztül utazik Hartyánba, majd Hévízgyörkre. Gyöngyösön nagyon jót mulatott, ahol „egy buzgó öszvegy asszony — írja naplójában — kihívott bennünket pintzéjébe, rá ülvén mi itten a rettenetes nagy hordókra, eleinte ezen buzgó asszonynak énekelgettünk, de végre a bornak bennünk munkálkodó ereje a buzgóságunkat keresztnyügbe hányta, úgy danoltunk, hogy no".

5 Gyöngyösről aznap Domoszlón és a Mátrán át Verpelétig jutott el. Verpeléten pedig az orgonistánál megintcsak jócskán megkóstolgatta a bort néhány alkalmi útitársával, s a szálláson ,, . . . bolond fejjel —• jegyzi meg — le nem vetkeztünk, amely miatt kivált nékem nagy bajom érkezett, mert a csizmám, mint a többieké is, tsupa víz volt, a kaptza is. Ezen módon még hajnal előtt, amidőn igen nagy hideg támadt, térdig való hóba, következésképpen míg Egerbe értünk az én lábam mind a kettő megfagyott".

6 Noszvajon át Cserépig jutottak, innen már beteg lába miatt nem tudott továbbgyalogolni. Egy napig pihenni próbált. Kisgyőrben a rektorné is, meg a tiszteletesné is ápolgatta a lábát, de „mivel felette el volt rongyolva, nem boldogultak vele . . . Jan. 3-dikán mégis, épen a nevem napján, melly nem a legőrvendetesebb volt reám nézve, fél sarkon elindulván Kisgyőrből, sem Miskólczon, sem Szentpéteren meg nem alván, bár a leg veszettebbűl fájt is a lábam Berentére haza mentem, melly felette nagy kín volt ugyan, de nem tudtam rajta segíteni".

7 Berentéről Pestig tehát nagy iramban 4 napig tartott a gyalogutazás, visszafelé sokkal hosszabb ideig. December 28-án indult el Pócsmegyerről, s csak január 4-én tért haza. Űtját mérhetetlenül lelassította fagyott lába, amelynek, saját bevallása szerint is, ő volt, vagy talán a verpeléti bor az egyedüli oka. Az utazás költségesebb, de valamivel kényelmesebb módját választotta egy másik pataki diák, a később nagyon is ismertté vált miskolci ügyvéd, idősebb Szűcs Sámuel.

8 1808-ban utazik bérelt szekéren Pestre. Űtja három napig tartott Hejőcsabán, Harsányon, Vattán, Nyaradon, Kövesden, Szihalmon, Kálón, Árokszálláson, Csányon, Hatvanon, Gödöllőn.