A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 10. (Miskolc, 1972)

MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Kordos László: "Újabb adatok Jókai tardonai tartózkodásáról

túrós galuska-lakomák története és a szentlélek! kirándulás leírása. Éppen ennél a háromnál merülhetnek fel azonban aggályok hitelességükkel kapcsolatban. A legvalószínűbb és leghihetőbb a nyúl- és őzvadászat pompás humorú leírása, amelyben Jókai főszerepet játszik. Élethű és jellemének is pontosan megfelel vadászügyetlensége, de főleg a véletlenül elfogott őz iránti szánalma és megundorodása a védtelen és ártatlan vadak öldöklésétől. Egyetlen részlet az, ami az olvasót zavarba hozza: a szabadságharc leverése után a legszigorúbb fegyvertartási tilalom lépett életbe, maga Jókai is említi, hogy a Bükkben csak az erdészek tarthattak vadászfegyvert az akkor itt még élő farkasok ellen. Ezt a rendelkezést nyilván igen sokan nem tartották be, és a puskákat elrejtették. Mégis túlságosan merésznek látszik az a nagyszabású lövöldözés, amit a két jámbor kocavadász végez a mályinkai erdőségekben, és amit a derék lelkész olyan jóízű öniróniával mesél el. Lehetséges, hogy az isten háta megetti Tardonán nem sokat törődtek 1849. őszén még a rendelkezésekkel, a gyanú éppen Jókai ismert félénksége miatt mégis felmerül. A túrósgaluska-történet, Telepy tréfája szinte Móricz Zsigmond-i emlékeket ébreszt az olvasóban. Jókai neve szerepel ugyan az elbeszélésben, de — amennyiben egyáltalán részt vett az éjszakai mulatozásban — nem igen játszhatott benne főszerepet, és nem is iffen kedvelhette. Az anekdota nem rá, hanem Tepyre és a falusi kisbirtokos-nemesség életére jellemző. A vaskos humorú elbeszéléssel szemben szinte bidermájeres kedvességű a szentlé.eki kirándulás ábrázolása. Hogy Jókai legfőbb szórakozását és időtöltését a magányos bükki kirándulások, a források és bércek felkeresése képezték, azt tőle magától is tudjuk, hiszen a környező táj minden szépsége megtalálható regényeiben és elbeszéléseiben. A vidám és tréfákkal teli „klastromi" út szinte Szinyei-Merse Majálisát idézi fel, viszont hangulata éppen nem illik az időponthoz. Október közepétől a bükki utak állapota ma sem nagyon engedi meg a hosszabb kirándulásokat, szeptemberben pedig aligha jöhettek színészeink ilyen kicsattanó jókedvvel Tardonára — Haynau uralmának legvéresebb heteiben. ,.A jókedv határtalan volt... az asszonyok majd agyon nevették magokat ..." — mondja szerzőnk. A kirándulás vagy nem a Jókai itt-tartózkodása alatt történt — ami a valószínűbb, hiszen itt még a nevét sem említi Rácz —, vagy revideálnunk kellene a magának az írónak műveiből ismert általános keserűséget, kétségbeesést ós kilátástalanságot, ami 49 őszét kellett volna, hogy jellemezze. De akár hitelesek az említett történetek, akár későbbi, és a sok elbeszélés folyamán hozzákapcsolódott toldalékok, a befejezés feltétlenül igaz: Jókai jól érezte magát Tardonán, hálás volt vendéglátói iránt, és éppen olyan szívesen emlékezett rájuk és a tájra, mint ahogyan a falucskában is kialakult — talán jóval később —- és ma is él a bujdosó Jókai immáron legendává nőtt története.

2 KORDOS LÁSZLÓ