A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 7. (Miskolc, 1966)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - Lajos Árpád: A sajóvelezdi fűzfakürt

A „gyóvesztés" befejezése. van a lettöbb meézga, az olljan, mint az olaj, szeépen engedi a bőrt. De ha saórga sík (csík) van rajta, ott szaór az, nincs meg alatta a meézga, avval nem boldogulunk. Meg aztaón sima legyek, fakadaós (rügy, hajtás) ne legyek rajta, mer ha gyövesztem, majd kihasijja az oldalaót..." Találtam és vágtam szép gallyat, annyi hibával, hogy a vékonyabbik végén egy kis dudor volt (félbemaradt hajtás). Közlőm megnyugtatott, hogy ott óvatosan fejti majd, legfeljebb a dudor helyén egy kis lyuk marad. De majd úgy csavarja, hogy a lyuk be legyen födve. Az egész munkához csak egy bicskát használt. „Mindjaór a Sajó partjaón — magyarázta —• csinaóltuk, ki leülve, ki felaóllva, majd begyöttőnk a faluba, fúkaóltuk a kürtöt. Tele vót az egész falu, mindeég ez szólt, haót minden uccaóba vót gyerek,. .. aki nem tudta megcsinaolni, — ne, itt van egy, cserébe ceruzáé, vagy pennáé, de pézér nem adtónk." Kovács János meglepő gyorsan, fürgén vette munkába a fát [1]. Először gyengén megtekerte, majd a bicskával csigavonalban, folytatólagosan rávágva, kimérte a lehúzandó haj szélességét, magyarázva, hogy se túl széles, se túl keskeny ne legyen [2]. „Aki ritkaóbban vót cseverve (csavarva), mer szeéles vót, az több levegőt kapott, az reszkető hangot adott, nem bőgött jól. Ha meg túl keskeny, cseveréskor szeétesik, leszalad." .. .Már befejezte a kiszabást, s a bicska óvatos aláfeszítésével csigavonalban meggyövesztette a fűzfahajat [3, 4]. Az finoman levált még a rügynél is. Ott ügyesen leemelte a fakádasról a hajat, s csak egy kis lyuk maradt. Gyorsan szinte pillanatok alatt, pödrő mozdulattal csavarta össze a héjat [5]. Ezután került sor a kürt megA fűzfahaj kürtté való „összecseverése"