A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 7. (Miskolc, 1966)

MÚZEUMTÖRTÉNET - Zsadányi Guidó: A miskolci múzeum képtára

rögzítésére. Hogy a csavarás szét ne essen, ügyesen összefogta a féligkész kürtöt, s a közeli árok mentén kökény tüskéket szedett le, majd ezekkel tűzdelte körül az egymásra csevert haj szakaszokat. Még a tüskék megválogatására is figyelmeztetett: „A csipkefatöviskeket nem hasznaóltuk, az görbe vót. A vadszilva (kökény) tövisk, az a jó. Az egenyes, az olljan, akar a gombostő ..." Most már csak a kürt megszólaltatása hiányzott. A meghozott fűzfabotocskák közül kiválasztotta a legalkalmasabbat, két tenyere közt megsodorta, lehúzta a bőrt, majd ennek egyik végét bicskájával, kaparó mozdulattal megvékonyította. „Igen, meg kell vékonyítani, a veégit két oldalrul is, hogy ha megfújjuk, rezegjék. Ott a veégin. Ez a rezegtetője a bikafingó. Mer mi így hívtuk. Ahol megveékonyítottuk, az a rész maradt ki a kürtbül, azt vettük szaójba." .. .És ezzel már ügyesen be is tolta a rezegtetőt, egyszer-kétszer állított rajta, megfújta, s a kürt el is bődült. Percek alatt sikerült a munka. Mindjárt meg is kaptam ajándékba, a múzeum számára. Az eredetileg cca. 00 cm. hosszú, háromujjnyi széles fűzfagally héjából mintegy 40 cm-nyi, tetszetős alakú kis kürt lett. Archaikus formája ősi jeladó kéregkürtre emlékeztet [6]. Csak kár, hogy ha kiszárad belőle a mézga, az egész kürt ellazul. Nem sokáig tartott a gyermekeknek. „Aggyig fúkaóltuk, hogy megszaóradt. Egy darabig meég tettőnk belé új bikafingót, de aztaón a kürt veégképen elszaóradt. így haót elhajintottuk, elhagytuk, ki az aórokban, ki az uton..." Persze, a tavaszi évszakok megújulásával újra csinálgatták a gyerekek, s évről évre felhangzott a kürt bőgése. Ma már nincs gyerek, aki meg tudná csinálni. A fűzfakürt egy-két évtized leforgása alatt, mostani elmechanizálódott korunkban, osztozott a népi játékszerek sorsában. Holt anyaggá vált ez is. Ma már csak történeti emlék, hézagpótló adat a hangszerek történetéhez, példázva, hogy a hajdani ősi hangszer, a kéregkürt, miután a felnőttek körében szerepét vesztette, hogyan, milyen formában élt tovább még sokáig a gyermekjátékok közt. LAJOS ÁRPÁD A miskolci múzeum képtára Talán legkevésbé ismert része a múzeum gyűjteményének a képtár. Anyaga, több mint tíz éve nem került kiállításra. Elsősorban azért, mert az 50-es években a múzeum adott helyett — más megfelelő kiállítási helyiségek híján — a mai képzőművészet kiállításainak. E mellett pedig a főként történeti értékű képtári anyag bemutatására már nem nyílott lehetőség. A képtár 1962 végén 448 műtárgyból állott. Jellegét tekintve igen heterogén. Országos kiállításokon szereplő képek (pl. Fényes Adolf: Asztalos c. festménye stb.) mellett főként a helyi (miskolci és borsodi) művészek alkotásait őrzi. Sajnos a múzeumnak fennállása óta nem volt lehetősége arra, hogy kép-