A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 7. (Miskolc, 1966)

RÉGÉSZETI TANULMÁNYOK - Mády Zoltán: A miskolci Aldheim-töredék

A miskolci Aldhelm-töredék Chyk (Csík) Mihály miskolci polgár volt iskolájának, a miskolci református gimnáziumnak 1843-ban 17 db „régiségek miatt érdekes" könyvet ajándékozott [1]. Ezek között volt egy Justiniani Institutionum Libri IV. c. könyv, amely 1693-ban Jénában jelent meg. A könyv kötéséül egy régi pergamen szolga

1

!, amelyen idegen jelekkel kevert latin betűs írás volt. A pergamen finom, fehér borjúbőrből készült, és a barnásfekete színű, kitűnő tintával írt, piros pontokkal és fekete ábrákkal díszített szöveg az idők folyamán a lapra rakódott penészgombák ellenére is lenyűgöző benyomást tett a szemlélőre. A harmincas években a könyvtár akkori gondozója, dr. Csorba Zoltán tanár megmutatta az érdekes könyvburkolatot Benedekfalvi (Klein) Gáspár miskolci levéltárosnak, aki a régi írások kitűnő szakértője volt, és együttesen megállapították, hogy ,.a pergamen a 9. századból való insuláris írású, valószínűleg kelta nyelvű tankönyvrészlet." Benedekfalvi szeretett volna részletesebben foglalkozni ezzel az érdekes írással, de a második világháború megakadályozta terve megvalósítását. A? első hírt a pergamenről dr. Csorba András, jelenleg debreceni gimnáziumi tanár közölte az ír—magyar kapcsolatokról írt doktori értekezésében [2], és ebben közzétette a fenti megállapításokat is. A könyv a különböző könyvtári átszervezések miatt egy ideig lappangott, de most Bod Andor, dr. Csorba Zoltán, Kilián István és Kiss István tanárok kutatása nyomán előkerült, és így lehetővé vált a behatóbb vizsgálat, amely a következőket állapította meg a pergamenről. A bekötés a Justinianus-könyv megjelenésének időpontja körül, tehát a 17.—18. század fordulóján történt valamelyik közép-németországi városban, talán a könw megjelenési helyén, Jénában. A könyvet egy külföldön tanuló magyar diák, talán maga az adományozó, vagy annak egyik őse hozhatta magával hazánkba. Felmerül a kérdés, miért használt a könyvkötő ilyen értékes pergament a Justiniánus-könyv bekötésére? A 10. századtól kezdve az insuláris írás, amelyet csak a nyugat-európai népek keresztény hitre való térítésére a kontinensre érkező ír és angolszász papok használtak, e szerzetesek kihalásával feledésbe nient, az így írt kódexeket nem tudták többé elolvasni. Tehát felesleges lommá váltak a könyvtárakban. Ezért kiselejtezték őket, és a könyvnyomtatók bekötő anyagául szolgáltak. Különösen a könyvnyomtatás elterjedésével váltak az ilyen kódexlapok keresett könyvkötészeti anyaggá, és szinte páratlan jelenségnek mondható, hogy a 17. század végére is maradt ilyen pergamen. Magyarországon is találtak három olyan könyvet, amelyet insuláris írással írt kódexlapba kötöttek. Az egyikről Gregorius Magnus Ezé/ciel-kommen1 árának egy lapját, a másik kettőről pedig a budapesti Széchényi, illetve Egyetemi Könyvtár tulajdonában levő Beda Venerabilis Vita Rhytmica Cuthberti mű vénök egy-egy fólió ját fejtették le [3]. A Justinianus-könyv kötése fedőlapjának lefejtése után kiderült, hogy a pergamen másik lapján is hasonló írással írt szöveg van. Benedekfalvi ék állítása helyesnek bizonyult, és a kódexlapon levő írás csakugyan ún. insuláris típusú. Ez az írásfajta az első évezred közepe táján Írországban keletkezett. Az ír kolostorok fejlett ízlésű, művészi érzékű lakói, akiket szigetük elzártsága miatt a népvándorlás hullámai nem érintettek, és éppen ezért széles körű tudományos és könyvmásoló munkát végezhettek, néhány egyszerű vonalú latin betűt