A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 7. (Miskolc, 1966)

RÉGÉSZETI TANULMÁNYOK - Mády Zoltán: A miskolci Aldheim-töredék

cikornyásabb alakúval helyettesítettek. Az insuláris írású kódexek olvasását nehezítik a leggyakrabban használt szavak sokszor nagyon is egyénien alkal­mazott rövidítései és a betűk vonalainak egybefűzései (ligatúrái). A miskolci töredék írója szinte páratlan gazdagságban használja mind­kettőt. Ezért jelentett nehézséget a szöveg olvasása. Az alaposabb vizsgálat kiderítette, hogy a pergamenlapnak (fóliónak) azon a felén, amely a kötésnél belülre esett, egy latin verstöredék van; a kül­ső részén pedig egy verstani értekezés részlete található. Mindkettő megle­hetősen csonkított formában, mert a nagyméretű kódexlapnak jelentős részét, a könyvkötő a kisformátumú Justinianus könyv bekötésekor levágta. Mindkét szövegrész Aldhelm angolszász író (kb. 640—704) műveiből tar­talmaz töredékeket. Aldhelm az angoloknak első olyan írója, akinek művei az utókorra maradtak. Az óangol nyelven írt munkái elvesztek, de a latinul ké­szített teológiai írásai, költői művei, verstani értekezése és levelei ránk ma­radtak. Vallásos költeményeken kívül világi verseket is írt: ún. költői rejtvé­nyeket (enigmákat). Az ilyen műfajú versek ebben a korban nagyon divato­sak voltak. A miskolci töredék a legutolsó, a századik, a Creatura (Teremtmény) cí­mű enigmájának végéről és az ehhez közvetlenül csatlakozó prozódiai érte­kezésből tartalmaz részleteket. Amint említettük, töredékünk insuláris írással készült. Idők folyamán en­nek két fő fajtája alakult ki: az ír és az angolszász. A két változat között sok a rokonvonás, mégis meghatározó különbségek is vannak. Töredékünk írója az angolszász típust használta. Az angolszász jelleg a rövidítésekben is meg­nyilatkozik. Az egyes kolostorok írói bizonyos sajátságokat alakítottak ki, és ezek alapján másolói iskolákat (scriptoriumokat) szoktak megkülönböztetni. Ezek alapján megállapítható, hogy töredékünk valamelyik dél-angliai scriptorium­ban a 8. század közepe körül készülhetett Mivel egy most Londonban levő, de Canterbury-ben írt kódex a miskolci fragmentummal aránylag sok meg­egyezést mutat, lehetséges, hogy ez utóbbi is onnan került ki. A töredéknek Németországba való kerülésére vonatkozóan a következő feltevés látszik elfogadhatónak. Amint említettük, az angolszáz egyház misz­szionáriusokat küldött ki a Németországban maradt germán törzsek megté­rítésére. E misszió vezetője, Bonifác (680—754), ifjúkorában Aldhelm ta­nítványi köréhez tartozott. Később mainzi érsek lett, és élénk levelezést foly­tatott britanniai barátaival. A fennmaradt levelek egyikében ezt írja: „Általá­ban, amit a könyvtárban találsz, és amiről gondolod, hogy nekem hasznos le­het, mert azt nem ismerem, vagy nincs leírva nálam, küldd el!" Még meg­lepőbb adatot szolgáltat Bonifác tanítványának és a mainzi püspöki székben utódjának, Lullnak egyik levele, amelyben a következő részlet található: ,Küldj etek nekem Aldhelmtől bármiféle munkát! Legyen az próza, vagy köl­tői mű, hogy idegenben töltött életemben azokon felüdüljek és megemlékezzem az megboldogult püspökről" [4], A levelek keltezésének időpontja tökéletesen megfelel a kódex keletkezé­sének idejével. így kerülhetett töredékünk kódexe Dél-Angliából Közép-Né­metországba, valószínűleg Mainzba, és innen talán Bonifácius kedves kolosto­rába, Fuldába, amelynek könyvtára messze földön híres volt. Innen az elavult írású, olvashatatlanná vált kódex egy könyvkötő műhelyébe került, ahol egyik, talán utolsónak megmaradt lapjába a Justinianus-könyvet kötötték be. Ez aztán egy magyar diák révén Magyarországra, Miskolcra, vagy ennek közelébe jutott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom