A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 6. (Miskolc, 1964)

Zsadányi Guidó: Az első képzőművészeti kiállítás Miskolcon

Az első képzőművészeti kiállítás Miskolcon Az 1899-ben újjáalakított Borsod-Miskolczi Közművelődési és Múzeum Egyesület feladatának tekintette a képzőművészet támogatását is. Az Egyesület elnöke dr. Tarnay Gyula, ez év májusában Pesten Hock Jánossal a Nemzeti Szalon alelnökével megállapodott a Miskolcon rendezendő képkiállítás ügyében. A Nemzeti Szalon 1895-től kiterjesztette működését vidékre is. 1895-ben Kolozsvárott, 1899-ben Szegeden és Aradon rendezett kiállítást. Hock János a helyi kezdeményezést örömmel fogadta és azt is felajánlotta, hogy a kiállítás előkészítése érdekében művészeti előadásokat is tart Miskolcon [1]. Az előző évben jelent meg Hock János nagy vihart kiváltott könyve. (Művészi reform). Ebben szónoki hévvel támadja az állam és főként az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat (Műcsarnok) képzőművészeti politikáját. Művének utolsó fejezetében a vidéki képzőművészet kérdéseivel is foglalkozik. A miskolci Szabadság című lap ezt a fejezetet két folytatásban közölte is, hogy ismertesse Hock vidéki programját [2], A vidék képzőművészeti életének megteremtését elsősorban képtárak, művészeti előadások és vándorkiállítások útján kívánta elérni. Balogh Bertalan, aki később a nagysikerű felvidéki vándortárlatokat megszervezte és sikerre vitte, vitába szállt Hock elképzeléseivel. Nem lehet képekről előadást tartani azoknak, akik nem láttak képeket. Először kell képeket mutatni a közönségnek és csak ezután kell megmagyarázni, hogy mi benne a művészet.'' Hangsúlyozta azt is, hogy vidéken — társadalmi úton — nem lehet képtárat teremteni. Hiszen magán-képtár nálunk — az ősök képein kívül — jóformán nincs. Ami értékes képanyagunk volt, az már a nemzeti képtárban van [3]. Hock János — ígéretéhez híven — két előadást is tartott Miskolcon. Előadásai iránt nagy volt az érdeklődés, azonban ez az érdeklődés nem annyira a művészetpolitikusnak, hanem az újszerű témának és méginkább az országoshírű szónoknak szólt, aki a várakozásnak megfelelően „magával ragadta" a hallgatóságot, melynek 9/10 része nő volt [4]. Az előadások jelentőségét elsősorban abban kell keresnünk, hogy felkeltette az érdeklődést a kiállítás iránt is. A Nemzeti Szalon 280 művet küldött Miskolcra. A megyeháza nagytermében és emeleti előcsarnokában Rubovics Márk festőművész rendezte az anyagot. A kiállításon, melyet 1899. november 11-én Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter képviseletében K. Lippich Elek, a művészeti osztály vezetője nyitotta meg néhány neves művész (Mednyánszky László, Glatz Oszkár) alkotásaival is találkozhatott a látogató, a képek túlnyomó többsége azonban kevéssé ismert művészek alkotása volt. A helyi művészeket Halász-Hradil Elemér, Kemenszky Árpád és az utóbb Szarajevóba költözött, Baumgartl Boldizsár képviselte [5]. A helyi kritika általában kedvezően fogadta a kiállítást. Kiss Lajos festőművész-tanár csupán 20—30 kép elhagyását tartotta volna indokoltnak, melyek szerinte nem ütötték meg a kiállítási szívonalat [6]. Az érdeklődés rendkívül nagy volt, 10 nap alatt 2400 látogató és kb. 1200 diák tekintette meg. A 280 képből 36-ot megvásároltak 5500 forint értékben. A sajtó szerint az eredmény messze felülmúlta a Szalon aradi, illetve szegedi kiállításainak eredményét. Ugyanakkor hiányolták, hogy a helyi „pénzarisztokrácia" (bankosok, nagykereskedők) nem vásároltak [7]. A múzeum képtára számára a kiállítás alkalmával adták át a vallás- és közoktatásügyi miniszter letétjeként Glatz Oszkár: Este a havason, Karvaly: Víg cimborák és Tahy: Karácsony c. képeit. Ugyancsak átadta a minisztérium a kiállításon vásárolt képeket (Glatz Oszkár: Tájkép, Major Jenő: Falurészlet. Bíróék kertje, Pörge Gergely: Havas út) a múzeumnak. A Közművelődési Egyesület Baditz: Tanulmányfej, Nyilassy: Holdvilágos éj, Boruth Andor: Csavargó