A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 3. (Miskolc, 1956)

TANULMÁNYOK - Marjalaki Kiss Lajos: Miskolc ősi településű jobbágy- és zsellér-háztelkei

tatás előtt közvetlenül a kis nyájakra csapták, s ezekkel küldték haza a gazdákhoz. Mezőkövesdnek több nagy nyája volts ezeket a környéken külön-külön karámokban őrizték. így volt több rideg kondás. ök használták a lóbeles kürtöket, ezekkel adtak jelt egymásnak, mint ahogy a hegyi pásztorok a havasi kürtöket fújták meg. A havasi kürttől lényegesen különbözik a mienk. A fa hosszában való kettéhasítása, faenyvvel való összeragasztása, de főként a lóbéllel való burkolás és gyűrűzés a szomszédos népek hegyi pásztorainál ismeretlen. De a miénknek megfelelő lóbeles kürtöt ismerik Baskiriában, a Perm és Vjatka vidékén. Erre Tagán Galimdzsán néprajztudósunk, aki maga is baskír ember, hangsúlyozottan hívta fel dr. Saád Andor figyelmét, még 1938-ban, amikor Mezőkövesden, a helyszínen meglátta a kürtöt. Ha már most. figyelembe vesszük, hogy Mezőkövesdről az említett több példányban is megvan a lóbeles kürt, s kapcsolata kimutatható a baskirokéval, kikkel a honfoglalás előtt együtt éltünk, valószínű, hogy több, mint 1500 esztendős múltra visszatekintő kultúrkincsünkről van szó. Ez a kürt keleti eredetű jeladó hangszer, melyet a honfoglaláskor magunkkal hoztunk. Míg az ősi szilaj állattartás virágzott, ez is használatban volt, s kimutathatólag eddig a mezőkövesdi nép tartotta fenn legtovább. A félnomád pásztorkodás megszűntével elvesztette jeladó szerepét. Nem volt rá szükség. Egy ideig tudatában élt néhány pásztorcsaládnak, s itt-ott még megőrizték. Martos Ferenc névtelen öreg kondása volt századunk elején a lóbeles kürt utolsó mestere. Vele együtt a kövesdi nép tudatából ma már eltűnt a lóbeles kürt, de tudományunk számára megmentette a kutató ember szorgalma és szerencséje. A MISKOLCI KÖTÉL KÖNYV 1702-BÖL MISKOLC OSI TELEPÜLÉSŰ JOBBÁGY ÉS ZSELLÉR HÁZTELKEI MARJALAKI KISS LAJOS Miskolc város lakótelepeinek és gazdaságtörténetének alapvető forrása az ú. n. Kötél Könyv. Ez a különös nevű írásmű tulajdonképpen gazdasági összeírás, az első teljes jegyzék városunk valamennyi ingatlanáról, beleértve a Miskolc határában 1702-ben feltalálható összes háztelket, szántóföldet, rétet, kertet, szőlőt, pinceházat, sőt a hegyoldalakba vájt pincelyukakat is. Elkészítésére az a nagy megváltási mozgalom adott ösztönzést, amellyel 1702-ben a város egész népessége, 15.000 forint megajánlásával mentesíteni kívánta magát a diósgyőri királyi uradalom részére teljesítendő jobbágyi szolgáltatások és robot súlyos igája alól. Ezt a magas összeget (egy tehén ára kb. 3— 4 forint volt) több évre beütemezve kívánta a nép előteremteni. A megváltási összeg igazságos szétosztása érdekében kellett tehát az összes ingatlanokat egy pontos és részletes jegyzékben lerögzíteni. Több hónapon át. folytatott összeírási művelet útján született meg a Kötél Könyv. A Kötél Könyv adatainak egy töredékét megtalálhatjuk két, városunk történelmét tárgyaló munkában is, még pedig Szendrei: Miskolc város tört. II. kötetében, valamint Halmay—Leszih: Miskolc monográfiájában. Ebben a közleményben most én olyan kérdést kívánok tisztázni, amelyre eddig nem kaptunk választ, Ezideig nem tudtuk azt, hogy a város 79 kötélben elsorolt háztelkei, vagy az itt szokásos szóhasználattal fundas-nak nevezett udvarai Miskolcnak melyik részén, melyik utcáján, közelebbről megjelölve, melyik mai házszámmal megjelölt telkein feküdtek? Néhány évvel ezelőtt — az ilyen célzatú kutatás megindításakor — még úgy látszott, hogy a telekazonosítás szinte reménytelen vállalkozás, amenynyiben magában a Kötél Könyvben csak