Kiszely Gyula: A diósgyőri szénbányászat kezdete 1767-1868 (Múzeumi Füzetek 18-19. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1963)

hiányzott azonban a vasmű rekonstrukciója és a bányát a Tiszai vasúttal összekötő vasútvonal. A tervezgetések, javaslatok és a vasmű eladási akciója mind meddő próbálkozás maradt, egyik terv sem valósult meg. A vasgyár mindinkább a megsemmisülés felé haladt, a szénbányászat pedig állandó veszteséggel csak tehertételként szerepelt a koronauradalomban. A fejlődésre a legkisebb remény sem volt meg. Az 1867. évi kiegyezés után a megalakult önálló magyar kormány az addig elhanyagolt állami bányászat és ipar területén gyors intézkedéseivel gyökeres változást kívánt végrehajtani. A diósgyőri vasgyárnál a magán részvényesektől a részvényeiket megvásárolta és így a Diósgyőr-Hámori Vasmű ettől kezdve teljesen az állam tulajdonába került. Az új kormányt a vasmű felülvizsgálata után — figyelembevéve a Mositz javaslatot is — arra az elhatározásra jutott, hogy a már korszerűtlenné vált vasművet megszünteti és a diósgyőri szén vagy on hasznosítására Miskolc és Diósgyőr között a kincstár tulajdonában lévő földterületen a Szinva jobb partján 200 000 bécsi mázsa vaspályasín gyártására vasgyárat épít [75]. A diósgyőri szénbányák jövője ezzel az új és valóban végrehajtásra kerülő tervvel biztosítottnak látszott. Az új gyár megtervezésével epvidőben Pech Antal, az új magyar kormány Pénzügyminisztériumának bányafőtanácsosa, a diósgyőri szénbányákat felmérte (8. sz. térkép) és ennek értelmében döntöttek az új gyár szénellátásáról és berendezéséről [76]. A diósgyőri szénbányászat fejlődését most már egyedül csak a tervezett új vasgyár biztosíthatta. Annak építését 1868. májusában kezdték meg.