Kiszely Gyula: A diósgyőri szénbányászat kezdete 1767-1868 (Múzeumi Füzetek 18-19. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1963)

mencék. a gőzerejű hámorok és a hengermű gőzgépeinek hajtásához. A Pénzügyminisztérium utasítására ezekre a kérdésekre is Mositznak kellett a javaslatot megtennie. Mositz javaslatát 1861 december 1-én a bécsi pénzügyminisztériumnak meg is tette [62[. A rekonstrukció kérdésében a kincstár kedvező döntést hozott, azonban Oemer Ferenc cs. kir. pénztári tiszt és vasgyári részvényes, a többi magán részvényes meghatalmazottjának jelentése arról számol be, hogy a magán részvényesektől a rekonstrukciós tervek végrehajtásához a jogerős hozzájárulást megkapni nem tudta. Szükségesnek látja, hogy Bécsben tűzzenek ki határidőt rendkívüli bányatársulati ülésre, ahol e kérdést véglegesen rendezni lehet [63]. A Pénzügyminiszter rendeletére Szomolnok a rekonstrukcióval foglalkozó közgyűlést 1862. május 12-ére Bécsben a Pénzügyminisztériumban hívta össze. Az ülés tárgysorozata szerint legelsősorban létre kell hozni egy olyan megegyezést a bányakamara mint főrészvényes és a többi magán részvényes között, mely szerint a kincstár 97 000 osztrák értékű forintot adna a vastermelés szempontjából szükségessé vált gyári rekonstrukcióhoz és a barnaszén bányák bérbevételéhez, ezzel szemben a többi magán részvényesek a vasgyár jövő bevételeiből rájuk és jogutódaikra eső osztalékról mindaddig lemondanak, amíg a rekonsrukciós költségek rájuk eső részét a bányakincstárnak vissza nem térítik [64]. Az ülésen a bányakincstár és a magán részvényesek nem tudtak megegyezni, döntés a rekonstrukció ügyében nem történt. Időközben megépült a Miskolc—Kassa vasútvonal, amely nagy szénfogyasztóként lépett volna fel. Ezen a vasúton a közbenső helységek szénellátása is biztosítható lett volna, ha a bánya és a miskolci állomás között a hány avasút már készen lett volna. A bányavasút kérdésével már nemcsak a bánya vezetősége és felettes hatóságai foglalkoznak, hanem a budai Bányakapitányság is ennek hiányában látja a bányászat fejlődésének akadályát. Az 1862. évi bányászati beszámolóban többek között a következőket olvashatjuk: A diósgyőri koronajavak. 1 906 688 négyszögöl szénterülettel rendelkezik. Ez a terület alig a fele a szénvagy ónnak a korona-javak határain belül, mely bányatörvényileg biztosítva van. A további biztosítás átmenetileg nem történt meg a kúriai konferencia határozatai következtében. 1861-ben a barnaszén termelés 40 000 mázsát tett ki, 1862-ben pedig 70 000 mázsára növekedett. A bányaterülethez képest ez az. arány nem kedvező, de a terület nagy része nem volt kiművelés alatt. A diósgyőri szénbánya helyzete igen előnyös, amihez fogható kevés más szénbányánál található. Alig egy mérföldnyire fekszik Miskolc vasúti állomásától és a statisztikai kimutatások szerint 1861-ben a kassai Bányakapitányság területén csak 235 mázsa, míg a nagybányai Bányakapitányság területén pedig még egyáltalán nem bányásztak szenet. így a diósgyőri szénbányászat hivatott arra, hogy a keleti területen az ország nagy részét a szükséges ásványi tüzelőanyaggal ellássa a Tiszai vasútvonal segítségével. Hogy a termelés még mindig; aránylag kisméretű, az főképen a szállítóeszközök hiányára vezethető vissza, ugyanis ez akadályozza meg, hogy nagyobb mennyiségű szén kerüljön vasútra. Az ezen a területen rendelkezésre álló fuvar eszközöket a szénen kívül a diósgyőri vasmű is igénybe veszi a vasérc, valamint a fa és faszén szállítására, továbbá a diósgyőri koronauradalom erdészete bányafa elszállításához is erősen igénybe veszi a kocsikat, miáltal a fuvarköltségek lényegesen emelkednek és azt a szénbánya rentabilitása ugyanúgy megsínyli, mint a diósgyőri koronauradalomé. Ezen a hiányon segítendő és a diósgyőri szénbánya rentabilitásának emelésére vasútvonalat kellene építeni a miskolci állomástól a szénbányáig. Ez a vasúti összeköttetés az ottani talajviszonyok figyelembevételével