Božena Němcová miskolci levelei (1851) (Múzeumi Füzetek 15. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1963)

Férjét 1850-ben, a legsúlyosabb császári reakció idején Magyarországra helyezik. Némcová Prágába költözik gyermekeivel. Az ezután következő években hosszabb utakat tesz, hogy meglátogassa férjét. Utazásai közben mélyreható szociológiai és néprajzi tanulmányokat végez, írásainak ereje az éles megfigyelés, a közvetlen kapcsolat a néppel és saját életének sok keserű tapasztalata. Nyelve a népé, az élő szókincset az egyszerű emberek szájáról lesi el. Sorai minduntalan elárulják felfogását. „Fogalmad sincs arról a nyomorúságról — írja Karolina Stankovának — ami az inségsújtotta nép körében uralkodik. Hidd el, hogy sok úri ház elkényeztetett kutyái nem ennének abból, amit ezek a szegények kénytelenek megenni, s még ebből sem lakhatnak jól." Némcová — mint az itt közölt levelekből is olvashatjuk — látta a miskolci szegénységet és házait. Nyomasztó képet rajzol az abszolutizmus légkörében élő társadalomról, és a miskolci viszonyokról. „Nem merek teljes biztonsággal nyilatkozni a magyar népről, — írja egyhelyütt — mert kevés ideig éltem közöttük. De amennyire megismertem őket, jóindulatú, készséges és szívélyes emberek, csak legyen az ember maga is nyájas hozzájuk és értse meg őket! A magyarnak nem szokása, hogy rögtön szóba álljon és nyájas tekintettel jöjjön elénk, mint a szlávok. Szavaiban udvarias, megadja a titulust, de talán senki a világon nem tud úgy káromkodni, mint a magyar, ezért van annyi szörnyűséges szava, csak úgy dől a szájából, mint a mennydörgés robaja... Hírtelen, nyers, jaj annak, aki megharagítja, nem könnyen felejt." A magyar úrivilágról, a nemesi kúriák lakóiról nincs jó véleménnyel. Megállapítja róluk, hogy „jobbágyaik testi-lelki jólétével egy mákszemnyit sem törődnek." írásaiban ennek a patriarchális életformának, a szokásoknak, a munkások életmódjának, a sokféle ruhaviseletnek, a piaci nyüzsgésnek és — ami e miskolci leveleiben nagyon becses számunkra — az 1851-es városképnek sok érdekes változatára lelhetünk. Némcová érdeklődéssel figyeli és írja le az emberszámba alig vett népcsoport — a telepes és vándorcigányok — tanyáin észlelt állapotokat és a velük szemben tanúsított nemtörődömséget. Útjain a természet szépségeit lebilincselő módon festi előttünk. „Drága Bozenám! — írja Zofie Rottová egyik levelében — költő, festő, filológus, néprajzíró és botanikus vagy egyszemélyben!" \ zéles, sokrétű, élesen megfigyelt és nagyon kevés téves megállapítást tartalmazó becses körkép az, amit az írónő Miskolcról, a borsodi tájakról, embereiről és helyeiről ad. Számunkra fontos forrásmunkát jelentenek ezek a műveiből kiválogatott miskolci és borsodi vonatkozású szemelvények, melyek mindvégig lebilincselő, sokszínű képet adnak a száztíz év előtti városról, társadalmáról, népéről és életéről. Domin Károly—Komáromy József