Komáromy József: A diósgyőri várban 1958-60-ban végzett ásatások régészeti és építéstörténeti vonatkozásai (Múzeumi Füzetek 13. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1961)
új falakban nem éles törési szegéllyel jelentkeznek) és a szintén kitermelt andezittufát — az új vár földszintjének falába építik be. E bontásnál viszont helyén hagyják a vizesárok belső falát övező hibátlan várfalövet, az Ernyefia István idejében, tehát a XIII. század végén épített masszív kváderkő falazatot. A régi vár így letisztított területén megmarad a még használható állapotban lévő öregtorony, vagyis az új várnak a délnyugati tornya. Ennek falaiban nem a földszintig tart a mészkőfalazás. Felnyúlik az emeleti falakba. E fehér foltok szaggatottsága, csipkézettsége, valamint az emeleti falba vegyített andezit- és riolittufa falazás, az új kőanyag, elárulja az egyidejű javítást. A fehér mészkőanyag az új vár többi részén csak a földszinten mutatkozik. Ambrus mester meghagyja az öregtorony armirozását is, itt-ott kijavítja és ehhez hasonlóan építi fel a másik három tornyot. (Az armirozásnál alkalmazott színhatás kapcsán önkéntelenül felmerül az ember előtt a bélapátfalvi templom XIII. században épült románkori főhomlokzatának színes vonaljátéka. S mindezzel kapcsolatban a IV. Béla—Ernye-vár építőinek kérdése.) Ez az armirozás a vár egykori külsejének egyik különleges szépsége. A sötétvörös—lilás, vagy barna andezittől, a zöldesszürke és zsemleszín andezittufáig keverik a toronysarkok színösszeállítását. E színesen armírozott élek közötti falrészt pedig fehéren bevakolják. (Az ásatás folyamán találtunk eredeti helyén álló vakolatot a törmelékekkel megvédett külső falakon.) A tornyok és a falak peremén kiképezett védőfolyosókat szürkés piroxén-andezitből és riolitból faragják. Ezekből készülnek a palota mérműves és pálcatagos ablakai, ajtókávái, a boltozatok bordakő- és zárókő-készlete, a várkapu ülőfülkéinek és a gyámköveknek darabjai. Az ásatás során előkerült egy megkezdett körtetagos bordaív, amelynek a faragását abbahagyták, mert a munka alatt a kőhasáb megrepedt. Egyik legérdekesebb munkadarabja a várépítésnek. Ambrus mester munkája, a négy saroktorony között vonuló felsővár nagysága több mint 2500 négyzetméter. Boltozott lovagterme 68 négyzetméterrel nagyobb a vajdahunyadi várénál — 338 négyzetméter. A nyugati szárnyban épített nagyterem pedig 272 négyzetméter. Ennek a nagyteremnek háromszakaszos keresztboltozatáról szakadt le az a három boltozati zárókő, amelyet 1929 óta a miskolci múzeum őriz. Az egyik női fejet ábrázol. Ez a nagy realitással ábrázolt krüzeller-fej díszes, kerekded női arc nem más, mint Erzsébetnek, Nagy Lajos feleségének a portréja, amelyet a királynéról 30—35 éves korában mintáztak. Az a jelenség, hogy „hiányzik fejéről a korona", nem változtathat ezen a felfogáson. A királyné arcmása a zárai Szt. Simeon szarkofág reliefjein több ízben szerepel. A „felajánlási" domborműnek nevezett négyszögben liliomos koronával, de pl. a „királyné domborművének" nevezett négyszögben már korona nélkül, s ugyanazzal a krüzeller-hajdísszel, mint a diósgyőri zárókövön. A zárai szarkofág ezüst domborműveit Erzsébet maga rendelte meg 1377-ben Francesco di Antonio Mediolano dalmát ötvösnél. Ezzel a diósgyőri zárókővel ilyen értelemben még nem foglalkozott a szakirodalom, s vele négyre emelkedett az ismert Erzsébet-arcmások száma. Az eddig ismert három az említett zárai szarkofágról, azután a budavári főtemplom Mária-kapujától jobbra eső falpillérről, majd a mariazelli fogadalmi templom ciboriumoltárának homlokívéről ismeretes. Ugyancsak ennek a nagyteremnek a bejárati kapuzatáról zuhant le az a félpillérdarab, amelynek vakmér műves analógiáját megtaláljuk a mariazelli fogadalmi templom gótikus bejárati kapuja két oldalán. Ez megint felveti azt a kérdést, hogy Ambrus mesternek köze volt a mariazelli templom építéséhez. E kérdéssel is bővebben az említett múzeumi évkönyvi beszámolónkban foglalkozunk részletesen, mert a szakirodalom ezt a kérdést ez ideig nem vetette fel és nem foglalkozott vele. A felépült nagylajosi vár nemcsak hazai műemlékállományunk, de az egykorú európai várak között is tekintélyes helyet foglal el „négy belsőtornyos szabályos alaprajzával." Ez a vártípus az angol—normann belsőtornyos várépítészetből indult ki, általános elterjedése a XIII. század közepétől számítható. Olyan példái vannak, mint az itáliai Santa Reina, Fucechio, Seravalle, Narni, Ferrara, a francia Avig-