Komáromy József: A múzeumépület - a középkori scola - építéstörténete (Múzeumi Füzetek 10-11. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1960)

Tekintetbe kell még venni, hogy egyidejűleg alakul ki a tokajhegyaljat szőlőművelés magasabb szinten és ez újabb üzleti lehetőséget biztosít annak a rétegnek, amely eddig is kihasználta a miskolci és környéki szőlőművelés kereskedelmi hasznát. Ezrenfelülire emelkedik az Avas és a Tetemvár oldalába vájt borospincék száma, amelyben a gyengébb minőségű bor is kiváló, kiviteli minőségű borrá érik... Az eddigi mezőgazdasági termékek mellett a piacokon megjelenik a sózott hal, a zsírszalonna, a vöröshagyma, a káposzta, az istállózáshoz szükséges széna, a komló, a nyersbőr, a gyapjú. A bőriparban a szíjjak, lószerszámok, nyergek, a durva posztó mellett az abaposztó, a bocskorok és csizmák mellett a férfi és női cipő. Az árunemek gazdagodása mellett a pápai és királyi tizedszedők és üzletfelei kezében összegyűlő egyházi servitium- és annatadíjak, a pénzátváltás, az átutalások és a hitelnyújtások nemcsak a budai bankároknak teszi hasznothaj tóvá ezt a foglalkozást, de a kisebb helyi adószedők és üzletfelei számára is a gazdagodás, s egyben a visszaélések forrásává válik. Ha az ország akkori közvéleményében (1476) közismert volt az emigrált Beckensloer János esztergomi érsek tisztátalan pénzügyi manipulációja és az általa eltulajdonított nagyértékű kincseknek, állítólag 300 000 forintnak a salzburgi érsekségbe való kicsempészése, [9] a kis Miskolcon sem maradt el a hasonló relatív analógia ... Itt 1478-ban például Petrus miskolci polgár szökött meg a katonai zsolddal. A zsold összege nem tűnik ki az egykorú oklevélből, de Mátyás a kár részbeni fedezésére elkoboztatja Petrusnak a Szinván álló malmát és azt Kovács Istvánnak, a királyi szekerező gyalogság parancsnokának (magistro rotarum peditum nostrorum) és Miklós presbiternek adományozza. Mindkettő miskolci lakos [10]. Az Oppidum Myskolcz (a zsigmondi fogalmazású Civitas Miskolcz) társadalma állandó mozgásban van. Vele együtt a város képe is változik. S ha a század elején még az avasi templomon s a Szt. György-kápolnán kívül alig állt egy vagy két „kőház" (ezek közül talán egyik a diósgyőri pálosoknak hagyományozott ház 1416-ból, keletről Tar István, nyugatról Kénesei Péter háza között), —• addig a XV. század második felében jó néhányra felszaporodik a kőházak létszáma. Ezek a kőházak természetesen a Teátrum, a Piac utca telkein állottak. TT" özei hat éve foglalkozunk az első miskolci kőházak kérdésének vizsgálatával. A miskolci ősi piacutca egykori topográfiai viszonyainak a kibogozása úgyszólván megoldhatatlan feladatnak látszik. Hiányoznak az olyan oklevelek, amelyek az adományozás alkalmával feltüntetik a szomszédságot, ha pedig feltüntetik, azt nem tudjuk a mai főutca telkein összefüggően elhelyezni Ezenkívül a feladat meglehetősen új, helytörténetíróink a napjainkban fontossá vált topográfiai és városképi kutatásokkal eddig nem foglalkoztak. Mint ismeretes, Marjalaki Kiss Lajos egyik legutóbbi tanulmányában 1702-ig tudta megállapítani a főutcái telkek tulajdonosait, további topográfiai támpontjait pedig még előbbre, 1666-ig tudta visszavezetni [11]. Ez rendkívüli előrelépés volt a város történetének megírásában és a forrásértékű, nagy segítséget jelentő tanulmány új fejezetet jelent Miskolc várostörténeti kutatási munkálataiban. Ezzel a tanulmánnyal a várostopográfiai kérdések a XVII. századig visszamenőleg realizálhatók. Hiányzott azonban még egy korábbi topográfiai sor a XV—XVI. századból és már-már úgy látszott, hogy erre nem is tudunk támpontot kapni.