ifj. Dümmerling Ödön - Komáromy József: Diósgyőr vára (Múzeumi Füzetek 2-3. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1959)
súlyozták ki. A várpalota külső falai 2,60—2,80 m, a belső falak pedig 1,50 m vastagsággal épülték. Ugyancsak a védelmi jellegre mutat az épületnek mind a négy oldalán, az első emelet felett, valamint a tornyokon, a legfelső emeleten köröskörül futó, több réteges gyámköveken nyugvó védőfolyosó is. Maguk a tornyok az első emelet feletti védőfolyosök gyámköveivel együtt még ma is nagy részben helyükön állanak. Azonban a tornyok felső része, azok gyámköves védőfolyosóival, valamint a várpalota emeleti falai — az egyetlen, déli oldal külső falának kivételével — legnagyobb részt elpusztultak. Kandra Kabos szerint az északnyugati torony, mint ..lépcsőház" elsősorban a várpalota kapujának védelmét szolgálta, a többi torony ellenben inkább lakótorony jellegű volt. A nésy saroktornyon kívül a védelem célját szolgálták a várnégyszög északi oldalán emelkedő elővéd bástyák is. Az 1662. évi alaprajz hármat, illetve négyet tüntet fel, éspedig: egy az északkeleti sarkon, amely tulajdonképpen kettős, egyet az északnyugati saroiktorony nyugati oldalán, a várnégyszöghöz csatlakozóan, a harmadik, helyesebben a negyedik elővéd a várnégyszögtől függetlenül, a bejárat előtt emelkedett. Ezeknek a bástyáknak, az északkeleti körbástya kivételével, ma nyomuk sincs. A várpalotába a bejutás, annak északi oldalán, közvetlenül az északnyugati torony mellett volt, ahová az 1662. évi alaprajz szerint a külső kaputoronytól a vár északi oldalán vezetett fel az út. Valószínűleg eredetileg az alsó kaputoronytól dél felé haladva, s az egész várat megkerülve vezetett a felső várba az út. Erre utalnak a vár északi oldalán a felsővárhoz csatlakozó elővéd bástyák, s az ezek előtt lévő, keskeny sikátorszerű átjáró részek. Kandra szerint azonban már Nagy Lajos korában elhagyták a várat megkerülő eredeti, s a várból védhető utat, s készítették el a közvetlenül felvezető utat, amidőn a vár inkább ún. mulatóvár, mint védelmi vár volt. Visszatérve a várpalota bejáratához, az ülőfülkékkel ellátott kapubejáraton keresztül lehetett az udvarba jutni, amelynek eredeti szintjét az 1936. évi ásatásokkor megállapították. E kapubejárathoz kelet felé és a lovagterem alatt, az udvar felé, nyitott tornác csatlakozott, egészen az északkeleti torony belső faláig. E tornác az udvar felé három nyílással volt összekötve, a nyílásokat elválasztó, faragott kőből való, * nyolcoldalú pillérek maradványait, valamint az egyik pillér felett emelkedő boltív vállrészét az 1934. és 1936. évi ásatások napfényre hozták. Érdekessége a pilléreknek az, hogy belső oldalukhoz az oldallap szélességében, a belső sarkain levágott élű, erőteljes erősítő pillér is csatlakozott. Ez a helyiség boltozására mutat, mert az erősítő pillérrel a boltozat, illetve választó heveder ív oldal nyomását kívánták felvenni. A pillérekre egykoron támaszkodott hevederíveknél feltűnő, hogy az ívek válla igen alacsonyan, majdnem a padozatnál kezdődik, s a maradványok szerint félköríves zárásúak lehettek. Az íveknek ilyenforma kialakítása hazánkban nem egyedülálló jelenség (Zólyom, Szepes). A kapubejárat és a nyitott tornác felett, a két torony között az egész északi frontot a 26 m hosszú és 13 m szélességű lovagterem foglalta el. A 338 malapterületű lovagterem, tehát — mint arra Möller is rámutatott — lényegesen nagyobb volt, mint a vajdahunyadi lovagterem (270 m 2 ). A helyiség három oszloppal vagy három pillérrel két hajóra volt osztva, tágas bolthajtásokkal. Sajnos, mindezekből ma már alig van meg valami. Az egykori csúcsíves keresztboltozatoknák bordaindításai, valamint faragott kőből készült homlokívei a megmaradt falrészeken tanúskodnak a múltról, s a helyiség nagyszerű térhatására engednek következtetni. E bordaindítások vállai egyszerű geometriai vonallal, egyenes lezárásúak, konzolszerűek. A lovagterem — régi rajzok szerint — északi oldalán három, udvari oldalán egy ablakon keresztül volt megvilágítva, s az udvari folyosóról lehetett a termet megközelíteni. Erről az ajtóról jelzi Hugó páter, hogy gótikus díszítésű, Franciaország és Magyarország címerével ellátott, vörösmárvány kerettel képzett. Szendrey a francia címer használatából következtet Nagy Lajos idejére. A XVII. és XVIII. sz. folyamán a földszinti tornác oszlopai közé falakat emeltek s az így keletkezett helyiségek
