Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

TAKÁCS Péter-UDVARI István: Adalékok a Felső-Tisza-vidék sógazdálkodásáhoza 18. század végéről (Máramarostól Szepesig)

hogy saját szükségünkre ott megvehetjük a sót": Kockafalva, Alsó- és Felsöviznice, Gevenfalva, Runófalva, Kisbelebe. Máshol pedig azért nem szekereztek eddig sóval - Szernye, Rafajnaújfalu - mert „eddig még nem requiráltattak", amiért „nem is volt nálok szokásban a sóhordás". Gulács, Tivadar és Vid lakói - bizonyára más falvak lakóival együtt - arról vallottak, hogy ők „kormányosnak szoktak elszegődni a Tiszán" a sószállítók mellé. íme hát Bereg megye úrbéresei sem maradhattak ki a sószállításból, mint ahogyan Szatmár vármegye adózói is kivették részüket e mindennapi tevékenységből. Bár itt is panaszkodtak néhány településen - Penyige, Nyírmegygyes, Penészlek, Nigréfalva, Misziótfalu, Dányád, Botpalád, Hermánszeg, Czégény, Fehérgyarmat -, hogy „mivel ide közel olyan hely is nincsen, ahol a sóhordással pénzt kereshessen a szegény nép, azért ezen beneficiumok nincsen is, nem is szoktak azzal élni". Vannak azonban falvak, ahonnan a sóaknákig felszekereznek fuvarért a lakosok. Tiszabecs lakói azt vallották, hogy „ha a sóaknára, mely tíz mérföldnyire vagyon ide, mehetnek, sóhordással is kereshetnek szükségek pótlására való költséget, de ritkán esik oda való menetelek". Vámosoroszi szegénysége „sem jár sóhordásra", mert a „sóakna messze van tőlük, Tiszaújlakrúl pedig szállyakon és csajkákon szállíttatik Tokaj felé a só". Majdnem szóról szóra ismétlik ezt a vallomást Csecse lakói: „Só szállítással ritkán élnek, mert a sóakna 12 mérföldnyire vagyon töllök, Tiszaújlakról pedig csajkákon szállíttatik a só". „Sóval nem kereskedhetnek" Surgye falu lakói sem, „hanem pénzért eö Felsége számára mint szekérrel, úgy gyalog szerbejárnak dologra a bányákhoz". Nagy pele ske lakói vásározási alkalmaikat használták fel sószállításra, vallomásuk szerint: „Meg történik - mondották -, hogy Máramarosba, Szigetre életet visznek eladni és visszajövet a szatmári só házhoz sót hoznak, sőt Szatmár igen messze nem lévén, vihetnének sót Károlyba is, de szokásba nem volt még nálok". Felsöfalu úrbéresei is kivették részüket a sóhordásból: „A só akna Szigeten felül ide vagyon 5 mérföldnyire, onnan szoktak Szatmárra a Sóházhoz 9 mérföldnyire sót hordani". Hasonló volt Kölese „fuvarosainak" is a helyzete: „A Só Kamara ugyan nem messze vagyon ezen helységtől Tiszaújlakon - vallották -, honnan csajkákon szállíttatván a Tiszán a só, azon Kamarától afféle beneficiumok nem lehet a lakosoknak, hanem ha az aknára, mely kilenc mérföldnyire vagyon hozzájok, bemennek, s onnat hozzák szekereken az meg említett Kamarához a sót". Sonkád jobbágyai is csak akkor pénzelhetnek a sószállításból, „ha a sóaknára Máramarosba, mely legalábbis kilenc mérföldnyire vagyon, ...bemennek". Milota „szegényei" azonban határozottan vallották, hogy „sószállítással élnek igenis, olykor só aknáról - jóllehet tizenkét mérföldnyire vagyon ezen helységtől". Tizenkét mérföldnyire