Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)
BIRCHER Erzsébet: Vállalkozás és hatalom az alsó-magyarországi bányavárosokban
becsülhető - több száz holdas birtoktestekre osztva előbb majorságként, később pedig telepített jobbágyfalvakkal műveltették, s így járadék formára tértek át. 8 A bányakincs azonban nem volt a földtulajdon tartozéka: urbura fejében, hasznosító birtoklásra engedte át azt az uralkodó, meghirdetve a bányaszabadság elvét. Ez a város valamennyi lakójára - még a nem polgári származásúakra is - érvényes volt. Itt találjuk meg a magyarázatát annak, hogy a kezdeti időkben elképesztő számú „bányaüzemet", önálló vállalkozást jegyeztek fel. Ahány bánya, annyi társulás, gyakran csak 2-3 emberből, akik azonban több ilyen kis vállalkozásban is részt vettek. Az 1300-as években Selmecbányán 400 körül 9 mozgott az önálló bányák száma, amelyeknek célja kizárólag az érc kibányászása volt, s valamennyiüket az jellemezte, hogy a szerzett nyereséget a bevitt tőke és a befektetett munka arányában osztották szét. Ezek a pionír szellemű vállalkozások, amelyekből hiányzott az állótőke és ahol a tőkeakkumuláció lehetősége a működés jellegéből következően szinte teljesen kizárt volt, a pénzigényesebb bányászati technológia előtérbe kerülésével természetes módon tűntek el. A tőke nélküli, gyakran csak saját szakmai tudásukat befektető szabad vállalkozókból pedig a bérmunkások százai kerültek ki. Ezzel egyidőben megindult egy nagyarányú vagyonkoncentráció: az 1542cs adólajstrom és az 1548/1549. évi termelési kimutatás szerint az első korszak végére Selmecbányán a termelés 92%-át nyolc Ringbürger tartotta a kezében. 10 A vállalkozók zöme az a másutt polgári középrétegként megerősödő csoport volt, amely itt rendkívül labilis helyzetű. Igen változó volt ugyanis, hogy ezen a rétegen belül a felső, vagy az alsó sávban foglaltak-e éppen többségükben helyet, s ez az ingatag helyzet esélytelenné tette őket arra, hogy az elit gazdasági és politikai hatalmát komolyan veszélyeztessék. A selmeci bányászatban ugyanakkor rendkívüli módon felduzzadt a bérmunkások száma: a 16. században 750-1250 fő között mozgott, s ez a kép nagyjából jellemző volt a másik két elemzett városra is. A 16. század közepéig ezekben a prosperáló városokban még szinkronban van a gazdasági és a politikai szerep: a városok magisztrátusában és a városi tisztségekben ugyanazokat a családokat találhatjuk meg, amelyek a vállalkozói névsorokban is előkelő helyet foglalnak el. A legtöbb hazai városunkhoz hasonlóan azonban itt sem alakultak ki olyasfajta családi uralmak, amilyenek például az olasz városokban. Ez a vállalkozói - vagy patríciusi - réteg ugyanis egyvalamiben feltétlenül különbözött az itáliai városok patríciusaitól: abban, hogy idegen eredetű tőkéjét forgatta meg itt. A nem üzleti ügyekben is domináns volt az óhazái kapcsolat: a házassági anyakönyvek tanúsága szerint gyakran nősültek onnét. 11 A mobilitás irányát és mértékét ez a kötődés tehát erőteljesen befolyásolta. Érezhető és mérhető hatással volt ez a viszony a vagyonképződésre is:
