Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

TAKÁCS Péter-UDVARI István: Adalékok a Felső-Tisza-vidék sógazdálkodásáhoza 18. század végéről (Máramarostól Szepesig)

vivőknek mindenféle főzelékeket és mindenféle ennivalókat pénzen eladni szoktak". Zemplén vármegye bővelkedett sóházakban. Annyira, hogy a peremén lévő egyik legnagyobb sókamarai raktár - a tokaji - készleteire rá sem szorult. Innen alighanem csak a Hegyalja mezővárosai, falvai és a Bodrogköz települései szerezték be sószükséglétüket, közvetíen vásárlással, mert az említett térség úrbéres szolgálónépe nem tesz említést sószállító tevékenységről. Zemplén vármegye településeit számtalan sóraktár segítségével két nagy „sóbázisról" látták el e nélkülözhetetlen ásvánnyal. Az egyik bázis Nagy tárkány, vagy ahogyan akkor emlegették a lakosok: Tárkány volt, a Tisza partján, a máramarosi sónak egyik nagyon fontos állomása. Innen az alábbi útvonalakon jutott be a só Zemplén megye településeire: Tárkányból közvetlenül Nagymihályra szállították: Hegyi, Málca, Néspest, Lázon, Bánóc, Beretö, Butka, Dubróka, Füzeséi; Kiscséb, Lask.Nagycséb, Szalóka, Szelepka, Petrik. A másik út Tárkányból Töketerebesre vezetett: Legénye, Szilvásújfalu, Szőllöske, Egres, Cselej, Magyarizsép, Kozma, Ladmóc szekeresei rótták ezt az utat télen-nyáron. A legnagyobb mennyiségű só azonban Tárkányból Sóvárra került, ahol finomították, majd innen vitték tovább a szekerezők a zempléni sóraktárakba is. A tarkányi darabos sót közvetlenül Sóvárra szállították az alábbi falvak lakói: Nagyráska, Kisbári, Nagybári, Kvakóc, Szedlicska, Tótjesztreb, Valkó, Varannóhosszúmezö, Varannócsemernye, Dávidvágás, Feketepatak, Agyagos, Aranyospatak, Bisztra, Juszkóvolya, Porubka, Rudlyó, Sókút, Benkóc, Csicsóka, Dobra, Komaróc, Petkóc, Magyarkrucsó, Majorócka, Mihálkó, Mogyoróska, Oroszkázmér, Abara, Alsóberecki. Első szakaszában ugyanezt az útvonalat használták azon községek is, akik Tárkányból Sóvárra vittek kősót, de Sóvárról finomított sót szállítottak tovább több irányba is, egy fuvarral kettős keresetre téve szert. Ebből a szempontból a „legkoptatottabb út" a Tárkány-Sóvár-Töketerebes útvonal volt. Tárkányból darabos sót vittek a szekerek Sóvárra, onnan pedig párolt sót Töketerebesre: Bély, Leányvár, Agcsernyö, Boly, Bottyán, Bácska, Perbenyik, Zétény, Koponya, Szolnocska, Lacza, Kistárkány, Barancs, Bodzásújiak, Céke, Garany, Gercsely, Hardicsa, Imreg, Isztáncs, Kásó, Kazsu, Kelecsény, Kisazar, Kisruszka, Nagyjesztreb, Miglész, Nagyazar, Nagyruszka, Magyarjesztreb, Pelejle, Szürnyeg, Tőketerebes, Upor, Vécse, Velejte, Zebegnyő, Zemplén, Csábóc, Dargó, Gálszécs, Bacskó, Bánszka, Csáklyó, Gerenda, Hermány, Kereplye, Kohány, Parnó, Szacsur, Szécspolyánka, Sztankóc, Tárnoka, Techna, Vehéc, Zamutó. A másik ilyen körút Tárkányból Sóvárra, onnan Nagymihályba vezetett. Ezen az úton az alábbi falvak lakói szekerezték a sót: Alsóhrabóc, Alsókörtvélyes, Bosnyica, Hor, Kolcshosszúmezö, Morva, Possa, Tussá, Tussaújfalu.