Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

VERES László: A tőkés kisvállalkozások Gömör vármegye ipari szerkezetében a 19. század második felében

pasztáit méreteket öltött. 340-400 ezer tonna között mozgott a kitermelt vasérc mennyisége.

5 Azonban ez a jelentős mennyiség sem elégítette ki a szükségletet, ezért a hiányt vassalakkal pótolták, évente átlagosan 21-30 ezer tonnával.

6 A kisiparban foglalkoztatottak létszáma egy 1887-ben készült iparkamarai összeírás szerint 2753 főt tett ki. Vagyis majdnem annyit, mint a vasiparban foglalkoztatottak száma. A kisipari dolgozók több mint 50%-át nyolc iparág űzői képviselték. A fazekasok száma 325, a csizmadiáké 294, a kovácsoké 280, a cipészeké 205, a szabóké 180, az asztalosoké 104, a kerékgyártóké 91, az ácsoké 71 és a kőműveseké 67 volt. Az iparkamarai jelentések havi „Ipari bejelentések kimutatása" és „az ipari beszüntetések kimutatása" c. táblázatainak adatai alapján megállapítható, hogy 1887 után évente átlagosan 70-80 új iparengedélyt adtak ki Gömör területén, míg a visszaadott iparengedélyek száma 5-10 között váltakozott. Ennek köszönhetően a Miskolczi Kereskedelmi és Iparkamara illetékességi területén csak Gömörben tapasztalható a kisiparosok számának folyamatos növekedése. A kiadott iparengedélyek révén döntő részben az említett szakmák képviselőinek száma gyarapodott elsősorban. A századfordulóra a lassú növekedés eredményeként a kisiparban foglalkoztatottak száma elérte a 3200 főt. Bár ez a szám a vasipart figyelembe véve jelentősnek tűnik, azonban a kisiparban foglalkoztatottak összlakosságon belüli számaránya még a 3%-ot sem érte el. A gömöri lakosság életében meghatározó jelentőségű volt a háziipar. Alapvetően jövedelemkiegészítő tevékenységi formának számított, de több településen a lakosság fő megélhetési forrását jelentette. A paraszti háziipar egészéről számszerű adatok nem állnak rendelkezésünkre. A kamarai jelentések alapján azonban megállapítható, hogy főként a hegyvidéki települések lakosságának túlnyomó része az erdőgazdálkodásból és a háziiparból biztosította megélhetését. A források szerint szinte minden parasztcsalád foglalkozott fonással, szövéssel és a házi szükségleteken túl piacra is termeltek. Az erdei ipari tevékenységben, az erdei termékfeldolgozásban szinte az összes gömöri település érdekelt volt valamilyen mértékben. Különösen a szénégetés volt jelentős. Volumenjére az egyes vasúti csomópontokon feladott mész mennyiségéből következtethetünk. A legjelentősebb mészszállítmányok Tornallya és Tiszolc vasútállomásairól indultak útnak, évente 200-250 ill. 2000-2500 tonna. Betlér, Rimaszombat és Rozsnyó állomásairól pedig ennél ugyan jóval kevesebbet, de mégis jelentős mennyiséget, évente átlagosan 40-40 tonnát. A gömöri területekről elszállított mész évente átlagosan 3000 tonnát tesz ki. Ennek egy részét ugyan Tiszolcon ipari keretek között állították elő - ezzel magyarázható a Tiszolcon feladott mész jelentős mennyisége -, azonban a kamarai jelentések szerint a háziipari formában előállított mész mennyisége 1500-2000 tonna körüli volt, s ebbe nem számították bele a helyben felhasznált, illetve fuvarosok által értékesített mész mennyisé-