Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Kiegészítő kötet. Miskolc, 1991)
HOZZÁSZÓLÁSOK
netriek és a társadalomtörténetnek is a manufaktúrákhoz. Ezért merészkedtünk Udvari István kollégámmal fölkínálni Veres László konferenciaszervező barátunknak a 18. századi háziiparról szóló tanulmányunkat. Nem akarok elébe vágni a holnapi bemutatásnak, de a manufaktúra-alakulás egyik alapvető problémájaként a tőkehiányt emlegettük. Ugyanakkor a linzi manufaktúrával kapcsolatban hangzott el, hogy a magyarországi lerakatosok óriási birtokokat vásároltak. A példákat szaporíthatnánk a dohánybeváltók bérlőivel, a mezőgazdasági termék-kereskedők seregével, a görög, szerb, örmény kereskedők hadával. Itt, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig a gazdag borkereskedőkkel. Hiányolhatnánk a szekérgyártó manufaktúrákat is. Csak Szatmár niegyében Nagy- és Kisszekeres, a négy Palád nevű község majdnem nuinden lakosa abból élt, hogy szekér alkatrészeket, kerekeket, küllőket, szekér oldalakat stb... készítettek, s áruikkal bejárták Szatmárnémetitől Debrecenig a Felső-Tiszavidék vármegyéit, vásárait. Mégsem alakult sem Szabolcs megyében szivarka-készítő manufaktúra, az ottani híres dohány feldolgozására, sem hordókészítő manufaktúra a Hegyalja borának tárolását szolgálandó, sem szekér-készítő manufaktúra Szatmár megyében. Ha a szatmári parasztokat, a szabolcsi jobbágyokat tőkeszegényeknek vélelmezzük, joggal állapíthatjuk ezt. A hegyaljai borkereskedők, a dohánybeváltók bérlői azonban nem nevezhetők tőkehiánnyal kínlódó embereknek. Ez indokolja talán, hogy egy újabb szemponttal bővítenünk kell a manufaktúra-kutatást. Feltétlenül kutatás tárgyává kell tennünk a társadalom fogyasztási szokásait. Vizsgálnunk kellene az agrárlakosság polgárosultságának szintjét, árutermelő mentalitását; azt, hogy milyen viszonylag tartós fogyasztási cikkek iránt jelenik meg a tömeges kereslet. Ahhoz ugyanis, hogy manufaktúrát érdemes legyen alapítani, és az életképesen üzemelhessen, állandó, tartós és viszonylag egyenletes társadalmi kereslet szükséges termékei iránt. Meg olyan árukeresletnek, amit pénzzel tudnak ellentételezni széles társadalmi rétegek. Bizonyos termékek iránt - bizton állíthatjuk - volt tömeg igény. Ha csak arra gondolunk, hogy minden paraszti háztartásban szükség volt legalább három-négy gyékénykosárra a kenyérsütéshez... Lábtörlőkre, szőnyegekre, szekértakaró gyékény ponyvákra, tojástartókra stb.. Ugyanez elmondható a vesszőkosarakról, vessző kasokról, vesszőseprűkről, egyéb vessze fonatokról... Találunk még ilyen tömegesen keresett cikkeket: fafaragváhyok - tányér, kanál, ivóedény stb... Mégsem alakultak gyártásukra manufaktúrák. Ennek pedig elsődleges
