Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Kiegészítő kötet. Miskolc, 1991)

HOZZÁSZÓLÁSOK

oka alighanem az, hogy mindezen cikkek iránt nagy volt bár a kereslet, de nem pénzzel kiegyenlíthető keresletként jelentkezett, hanem a hagyományos cserekereskedelem formájában oldották meg a szükségletek kielégítését. Háziipari tevékenységként állítottak elő tömegesen ezeket a termékeket jobbágyok, úrbéres lakosok, úri szolgálónépek, s cserélték mezőgazdasági termékekre, élelmiszerre vásárokon, piacokon, házaló- és vándorkereskedelem közben. A "gyártók", a terméket előállítók nem haszonra, megélhetésre törekedtek, a vevők pedig akkor és annyit vásároltak, amennyit és amikor termék fölöslegük megengedte. A tömegcikkek iránti szükségletet sem pénzzel ellentételezték a fogyasztók, hanem természeti javakkal. Ilyen kapcsolatrendszer, árucsereforgalom mellett a manufaktúra megalakítása biztos csődhöz vezetett volna. A haszonelvű pénztőke raktárra nemi igen termelhet. A pénzzel rendelkező kereskedők egy-két kísérlet, egy-két kudarc után hamar belátták, hogy a magyarországi agrárlakosság polgárosultsága még nem áll azon a szinten a 18. században, hogy igényeik kielégítésére manufaktúrákat legyen érdemes alapítani. Ha ilyen kísérlet történt, az elsősorban kincstári vagy földesúri beruházásként valósult meg többnyire, s ezek is sorra kudarcot vallottak, pedig olykor egy-egy uradalom termelési és eszköz igényét, az uradalom szolgálónépeinek szükségleteit is számba vehették az alapításkor . Más a helyzet a kincstári manufaktúrákkal, amelyek részben a kincstári birtokon található nyersanyagok feldolgozására, a kincstári szükséglet kielégítésére alapultak, leginkább pedig a katonaság ellátására termeltek. Túlzottan sikeresnek azonban ezek működése sem minősíthető. Mindamellett arra is érdemes odafigyelnünk, hogy a katonaság, a kincstári szükséglet kielégítésére szervezett manufaktúrák eleve másként kezelendők, mint a magánvállalkozásként alapított tőkés manufaktúrák. Ez utóbbiak, ha ráfizetéssel termelnek, tulajdonosuk csődbe jut, manufaktúrájuk tönkremegy. A kincstári manufaktúrát azonban fenntarthatják ráfizetés mellett is, mert bizonyos nélkülözhetetlen szükségletet elégítenek ki - katonai felszereléseket gyártanak, egyenruhához posztót, szövetet, puskaport, nyerget, katonai bőrárut, szuronyt stb... - s bár ezeket limitált áron számolják el, de egyéb kincstári bevételekből - vám, bérleti díj, adó - a kincstár "visszapótolhat" a manufaktúra veszteségeibe, s jól megfontolt hadiipari érdekből fenntarthat ráfizetéses manufaktúrákat is.