Németh Györgyi - Veres László szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Miskolc, 1989)

Dóka Klára: Az árutermelő mezővárosi, falusi kézműipar a 19. században és a felvásárló kereskedelem

látnunk kell, hogy épp e kapcsolat adott lehetőséget a tágabb piacokra termelő iparágak kialakulására, ami megfelelő közvetítéssel elvileg a tőkés termelés felé is jelezhette az utat. Ismételten hivatkoztunk arra, hogy az árutermelő falusi, mezővárosi kézműipar csak a kereskedők tevékenysége nyomán válhatott életképessé. Visszatérve kiinduló példánkhoz, érdemes részletesen megvizsgálni az iparűzők és a kereskedelem kapcsolatát. Tagányi Károly említett összesítését

15 vizsgálva világosan látszik, hogy az iparosokhoz képest a legtöbb kereskedő Sopron megyében volt. Különösen magas az arány, ha csak a falusi és mezővárosi mestereket és az itt élő kereskedőket vesszük figyelembe (1381 mester - 438 kereskedő), hiszen átlagosan egy kereskedőre mindössze három kézműves mester jutott. Az összeírok 1828-ban megkülönböztették a távolabbi piacokra járó kereskedőket és a helyben boltot tartó kalmárokat, azonban a két fogalmat az egyes megyékben és városokban nem használták következetesen.

16 Bár Sopron megyében az összeírtak között 427 kereskedő és csak 9 kalmár volt, ami a távolsági kereskedelem túlsúlyára utal, de a jelzett pontatlanság miatt ezt nem kell túlértékelni. Az összeírás szerint a megye 52 helységében éltek kereskedők, nagyobb részük (358 családfő) a soproni felső járásban (1. 4. táblázat!). A forgalmazott áruk között textilt, bőrt, gyapjút, vasat, bort, lisztet, dohányt, sót, gyümölcsöt stb. sorolnak fel az összeírok, éltek azonban a településeken kiskereskedők, szatócsok, fűszerkereskedők is.

17 Mivel a falvakban és mezővárosokban 1828-ban a legényekkel együtt 449 textiles 226 bőriparos lakott, előbbiek közül 8, utóbbiak közül pedig 13 kézműves jutott egy-egy kereskedőre. A szám irreálisan alacsony, ezért feltételezhetjük, hogy az itt élő kereskedők nemcsak a mesterek cikkeit vették át, illetve látták el őket nyersanyaggal, hanem távolabbi piacokat is látogattak. Ugyanezt mondhatjuk el a kereskedők legszélesebb csoportjáról, a házalókról (254 családfő) is, akiknek latin neve (circumforaneus) eredetileg „piacra járót"-t jelent. Bizonyára köztük kell keresni azokat a felvásárlókat, akik az iparosfalvakból a textíliát, bőrárut, szőrmét egyaránt elszállították, és nyilván ők látták el külföldi nyersanyaggal a legkisebb falvakban nagy számban élő mestereket. A kereskedők szerepét támasztják alá az említett 1848. évi iparstatisztika megjegyzései is. A takácsok esetében szinte mindig azt írják, hogy „megrendelésre" vagy „munkabérért" dolgoztak, sőt a két legfontosabb takácsfalu, Szemenye