Németh Györgyi - Veres László szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Miskolc, 1989)

Dóka Klára: Az árutermelő mezővárosi, falusi kézműipar a 19. században és a felvásárló kereskedelem

Mivel 1828-ban a megye szinte valamennyi községében összeírtak iparosokat^ így az árutermelő kézművesek szóródása is elég tág. Szűcsök a megye 56, csizmadiák 59, kötélverők 56, takácsok 82 településén éltek, a szabad királyi városokon kívül. A négy kiemelt ipar mestereinek termelése meghaladta a helyi szükségleteket. A 121 falusi, mezővárosi és hozzá a 23 városi kötélverő mester akkor is több árucikket állított elő. ha nagyobb részük egy-egy faluban magánosan élt. Baján azonban 12, Palánkán 6, Kulán 5 kötélverő lakott, sőt számuk Apatinban 16-ra emelkedett, és itt még 11 legény is segítette a munkát. A takácsok területi eloszlása a következő volt: - 1-5 mester élt 51 településen - 6-10 mester élt 13 településen - 11-20 mester élt 12 településen - 20-30 mester élt 5 településen - 30-nál több mester élt 1 településen, összesen 82 település Azokban a helységekben, ahol a mesterek száma a 10 főt meghaladta, a takácsipart a kereskedők tartották fenn. Legtöbb takács a tiszai járás falvaiban és mezővárosaiban élt: Martonoson 10 mester, Zentán 32 mester, 3 legény, Adán 26 mester, 4 legény, Ókanizsán 25 mester, óbecsén 26 mester stb. Lényegesen nagyobb volt a koncentrálódás a készterméket előállító szűcsök és csizmadiák esetében. Különösen Baja emelkedett ki, ahol 1828-ban 40 szűcsöt, 66 csizmadiát tartottak nyilván. (A csizmadiák száma 1840-ben már 280 volt!)'

3 Második helyen állt a takácsoknál is említett Zenta, ahol 27 szűcs, 44 csizmadia (és 9 legény) dolgozott, de említhetjük Adát (17 csizmadia, 10 szűcs), Ókanizsát (19 szűcs), Óbecsét (30 csizmadia, 14 szűcs) is.'

4 összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a kézműipar fejlődésében az árutermelő falusi, mezővárosi ipar jelentős szerepet játszott. Kialakulásának alapvető feltétele a mezőgazdaság fejlődése volt, ami egyrészt lehetővé tette - hogy országos méretekben - az iparűzéshez szükséges nyersanyag rendelkezésre álljon, másrészt a mezőgazdasági technika érje el azt a szintet, hogy a parasztok vagy családtagjaik munkaereje legalább részben felszabaduljon az iparűzés számára. Megerősödése azt mutatta, hogy a települések lakossága túllépett a naturális gazdálkodáson, de a feudális kötöttségek miatt nem hagyta el lakóhelyét. Bár e területeken az ipar és a mezőgazdaság sajátos összefonódásával állunk szemben,