Németh Györgyi - Veres László szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Miskolc, 1989)

Tamáska Péter: A linzi kincstári posztómanufaktúra termelési szervezete és magyarországi érdekeltségei a 18. század utolsó harmadában és a 19. század első évtizedében

jelölhetjük meg központként, ahol görög, illetve örmény kereskedőkkel volt kapcsolatban a gyár. Ennek ellenére az erdélyi kapcsolatok viszonylag jelentéktelenek lehettek, ami az itteni kisparaszti gazdálkodással és az előtérbe nyomuló hegyi pásztorkodással függ össze. A paraszti gazdaságok itt még zártak voltak, az ország többi részéhez képest is a legősibb képet mutatták, szőttesekkel, posztóneműkkel, ruházattal saját magukat látták el. A legjelentősebb rétegnél, a görög státusúaknái különösen szembetűnő, hogy a területi elhelyezkedés mennyire meghatározta kereskedelmük módját, s hogy ez etnikailag milyen konzerváló erőként hatott. A dunai és a Pest-Tokaj útvonalat, valamint a kapcsolódó területeket ők uralták. A nép, amely vallásukról ítélte meg őket, minden török alattvalót görögnek hívott, bár csak kisebb részük volt valóban görög. Miután az osztrák hadsereg feladta balkáni hódításait, az ott élő gazdag és tehetős levantei kereskedők egy része Magyarországra költözött. Szerbek, bosnyákok, bulgárok, monastiri albánok, cincárok, romanovlachok, macedóniai és Drinápoly környéki görögök, havasalföldi románok, moldvánok és örmények alkották ezt a vegyes népkonglomerátumot. Életmódjuk, szokásaik és kereskedő kapcsolataik, egymás közötti házasságaik és vallásuk alapján - az örményeket kivéve - lényegében egységes társadalmi réteget képviseltek, amelyet kisebb-nagyobb etnikai, nyelvi különbségek színeztek. A legerősebb a szerb etnikum volt, de a többiek is használták a balkáni délszláv keveréknyelvet, ugyanakkor szerződéseiket, üzleti levelezésüket részben még görögül írták. A kor jogrendszere és a népnyelv ezt a főképp kereskedelmi tevékenységet űző társadalmi csoportot tehát differenciálatlanul, ugyanakkor egyértelműen ragadta meg.

21 Sajátos képet mutat a kereskedők felekezeti-nemzetiségi és ezzel összefüggően az általuk forgalomba hozott 195 162 forint értékű áru nagyságának megoszlása is, hiszen a kilencvenegy görög kereskedő által felvett áru az összérték 42,8, a harminckét zsidóé 31,7. a harmincnégy németé 10,7, és a tizennyolc magyaré pedig 7,6 százalékát teszi ki. Az adatok tanúsága szerint a linzi kereskedőhálózatba legkésőbb a magyar kereskedők kapcsolódtak be. 1798-ban a Királyi Jogügyi Igazgatóság már 65 adóst tartott nyilván. Eredetileg 83 317 forint értékű linzi árut vettek át hitelbe: ebből 27 504 forintot ki is fizettek, azonban 55 813 forinttal hosszabb időre adósak maradtak. Egy márciusi udvari leiratban az adósságok összegét tekintélyes summának (beträchtliche Summe) nevezték.

22 Hosszú távon azon-