Viga Gyula szerk.: Fejezetek a Bodrogköz néprajzából : az 1986. szeptember 22-én Sárospatakon rendezett tájkonferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 19. Miskolc, 1965)
Janó Ákos: A Bodrogköz néprajzi irodalma
• és tegnapját. Szemléletesen írja le a szépírónak is jeles szerző a táj arculatának változásait, a természeti tényezők és az ember együttes hatását a tájkörnyezetre. Megérteti a bodrogközi ember szívósságát, azt, hogy okosan alkalmazkodva a természethez, végül mégis a maga alkatához igazította szülőföldje képét . . . Balassa Iván új könyvében jelenünk előzményeiből tár elénk lényegi * adalékokat. Munkásságával a múltkutató tudós a mának szolgál. Tevékenysége a földvizsgáló mérnököhez hasonlítható. Hiszen házat, utat építeni csak úgy lehet biztonságosan, hogy előbb a szakemberek tüzetesen elvégzik a talajvizsgálatot, gondosan kifürkészik a mélyebb rétegek tulajdonságait, helyi sajátosságait, kipróbálják a teherbíróképességét. Balassa Iván most megjelent könyvével segít abban, hogy az előzmények ismeretében jobban megérthessük a jelent, s az altalaj szerkezetéhez, teherbíró képességéhez igazodva építsük tovább a jövendőnek készülő új utakat." (Émo, 1975. dec. 5. Berecz József.) Munkánk során a Bodrogköz néprajzi irodalmának lehetőség szerinti teljes összegyűjtésére törekedtünk. Mivel azonban a terület határainkon túl lévő részének újabb szakirodalma nem minden esetben volt hozzáférhető számunkra, bibliográfiánk anyagában itt hiányosságok lehetnek. Az a helyismereti anyag, amit bibliográfiánkban feltártunk, nemcsak tartalmilag, tematikailag változatos, hanem a feldolgozások tudományos szintjét, a közlemények célját és a megjelenés formáját tekintve is meglehetősen különböző. A tudományos kiadványok mellett vannak adatközlő, ismeretterjesztő, népszerűsítő írások is. A szakköri kiadványokban, a helyi kutatók, társadalmi gyűjtők bevonásával készült gyűjteményes kötetekben elsődleges cél az új, eddig ismeretlen anyag közlése, ezek is azonban a tudományos feldolgozás számára forrásértékűek lehetnek. Annak ellenére, hogy a gyűjtögetés, méhészet, vadászat a Bodrogköz le- A csapolása előtt, még a múlt század közepén területünkön az „ősfoglalkozások" körébe tartoztak, a lakosság létfenntartásának nem elhanyagolható anyagi alapjait szolgálták, s az ezekkel kapcsolatos tevékenységeknek, eljárásoknak életforma-meghatározó szerepük volt, alig találkozunk részletesebb adatközlésekkel, feldolgozásokkal. A mocsári gyűjtögetésről (katorca, súlyom, stb.) a vízimadarak tojásainak össze szedéséről és felhasználásáról ma sem tudunk többet, mint amit két és fél évtizede Balassa Iván regisztrálhatott (1960.a.). Különösen hézagosak ismereteink a vízimadarak, apró vadak, a réti farkas és egyéb nagyvadak elejtése, a különböző vermek, csapdák, hurkok készítése és használata kérdésében. Többet tudunk a halászat múltjáról, a Tiszán és a Karcsán gyakorolt halfogó eljárásokról, de tovább lehetne kutatni a régi halászati eszközök (gyalom és egyéb hálótípusok, tapogatók, szigonyok, halászcsónakok) formáit és elterjedését, használati módjait, valamint az újabb kisvizi,tavi halászat eszközanyagát és munkamódjait. Ma is érdemes és lehetséges volna még az öregek emlékezése és a ma már mind hézagosabb szóhagyomány alapján felderíteni a bodrogközi pákász alakját, mely talán a magyarság legősibb 76 •